
Az idei évad minden eddiginél brutálisabb volt: botrányok, kizárások, sírások és váratlan feladások rázták meg a konyhát. A nézők már az elején kiszúrták maguknak a favoritokat, de azóta teljesen felborult az erősorrend. Az egyik legnagyobb esélyesnek tartott versenyző, Dénes Ádám például sokkoló módon önként hagyta ott a versenyt, ami alapjaiban rengette meg a mezőnyt. És mintha ez nem lenne elég: kizárás, balhék és majdnem verekedések követték egymást – a Séfek Séfe 2026-os évada igazi érzelmi hullámvasút lett. Megvan a Séfek Séfe győztese! MUTATJUK! A nézők azonban gyorsan új kedvenceket találtak. A közösségi felületeken és fórumokon egyre többen emlegették Minh nevét, aki már többször bizonyított, sőt, kiemelkedő teljesítményével a legjobbak között szerepelt egy-egy adásban. De ott volt Norbi is, aki nemcsak hangos jelenléte miatt, hanem konkrét győzelmei révén is komoly esélyessé vált.
Például egy adásban egymillió forintot is bezsebelt. A háttérben csendesebb, de egyre stabilabb teljesítményt nyújtó versenyzők is ringbe voltak – mint Dávid vagy akár Lukasz. És hogy ki lett a győztes? MUTATJUK! A feszültség az utolsó pillanatig fokozódott, hiszen ebben az évadban tényleg senki sem volt biztonságban: volt, akit kizártak, volt, aki rosszullét miatt került veszélybe, és volt, aki egyszerűen nem bírta tovább a nyomást . A döntőhöz közeledve azonban egy dolog egyértelművé vált: a győzelem nemcsak tehetségen múlik, hanem idegeken is. A nézők többsége végül egy technikailag kimagasló, mégis higgadt versenyzőt látott a csúcson. És a végeredmény: Norbi-t választották a netes felmérésben a nézők! A Bors arról számolt be, hogy Norbi a forgatás után munkát kapott Krausz Gábor éttermében. Sokan ebből arra következtetnek, hogy egy ilyen lehetőség csak a műsor nyertesének járhat. VIA MSN