Lemondott a kormány – történelmi bejelentés élő adásban


Rendkívüli politikai fordulat rázta meg csütörtökön Bulgáriát: Roszen Zseljazkov miniszterelnök váratlan bejelentésben közölte, hogy benyújtotta kormánya lemondását. A hírt élőben közvetítette a bolgár köztelevízió, így a nézők első kézből hallhatták a kormányfő tömör, de annál súlyosabb mondatát: „Tájékoztatom Önöket, hogy a kormány ma távozik hivatalából.” A döntés időzítése sem volt véletlen: Zseljazkov percekkel azelőtt lépett a nyilvánosság elé, hogy a parlament szavazni kezdett volna a kabinet ellen benyújtott bizalmatlansági indítványról. Ezzel gyakorlatilag elébe ment egy esetleges parlamenti vereségnek, és saját kezébe vette a politikai folyamat irányítását. A szófiai törvényhozás épületénél már a délelőtti órákban fokozott rendőri jelenlét volt megfigyelhető. A kormány körüli hetek óta gyűrűző politikai feszültség mára csúcspontra ért, amiért a hatóságok számoltak tüntetésekkel.
Illetve a parlament körüli nagyobb tömegek megjelenésével. A bolgár belpolitikában az utóbbi években szinte állandósultak a kormányválságok és a gyors egymásutánban tartott választások. Zseljazkov kabinetje is erősen megosztott politikai közegben működött, részben koalíciós vitákkal, részben gazdasági és társadalmi feszültségekkel a háttérben. A mostani lemondás újabb bizonyíté a annak, hogy a balkáni ország továbbra is nehezen talál tartós kormányzati stabilitást. Az elkövetkező napokban az államfő feladata lesz, hogy hivatalosan elfogadja a lemondást, majd megkezdje az egyeztetéseket az új kormány megalakításáról vagy – ennek sikertelensége esetén – az előrehozott választások kiírásáról. A bolgár politikai élet szereplői és az európai diplomácia egyaránt feszült figyelemmel várja, merre mozdul az ország – hiszen egy újabb átmeneti időszak komoly kihívások elé állíthatja Bulgáriát, az Európai Unió déli-keleti kapuját. Forrás/Index.hu

AKTUÁLIS:

Főoldal