
Egy pillanatra felbukkant, majd szinte azonnal eltűnt egy videó, amelyet most adott hírül a nemzetközi sajtót. A felvételen az orosz elnök, Putyin látható – de valami furcsa rajta. A videót gyorsan eltávolították az internetes felületekről, ami csak még több kérdést vetett fel. Mit láthattak rajta, amit nem kellett volna? MEGSZÓLALT A NEVES SZAKÉRTŐ! MUTATJUK A DÖBBENETES TÉNYEKET! Az orosz elnök egészségi állapota már évek óta a találgatások középpontjában áll. Idén tölti be a 74. életévét, miközben a hivatalos kommunikáció szerint továbbra is kiváló formában van. A Kreml sokáig tudatosan építette azt a képet róla, mint rendkívül erős és energikus vezetőről: vadászatokon, jégkorong-meccseken vagy akár jeges vízben fürödve is láthatták a kamerák.
Az elmúlt időszakban azonban egyre többen figyeltek fel apró, de beszédes változásokra. A megfigyelők szerint az elnök arca gyakran puffadtabbnak tűnik, mozdulatai időnként merevebbek, és bizonyos nyilvános eseményeken feltűnően fáradtnak látszik. DE AMI MOST DERÜLT KI AZ MINDENT FELÜL ÍR! MUTATJUK! Putyin daganatos betegséggel küzd – állírják a szakértők. Egyes oknyomozó cikkek azt állították, hogy az elnök mellett rendszeresen megjelenik egy olyan orvos, aki pajzsmirigyrák kezelésére specializálódot. Arcának időnkénti puffadtsága bizonyos gyógyszerek vagy szteroidkezelések mellékhatása, amelyek daganatos betegségek esetén gyakran előfordulnak. A másik gyakran emlegetett lehetőség a Parkinson-kór. Több orvosi szakértő videófelvételek alapján vetette fel ezt az elképzelést, mivel szerintük az orosz elnök járása időnként merevnek tűnik, és előfordul, hogy az egyik karját szokatlanul mozdulatlanul tartja járás közben. VIA NWTMS / femcafe