Hatalmas bejelentést tett ma délelőtt Magyar Péter


Hatalmas bejelentést tett ma reggel Magyar Péter! Magyar Péter új támogatási programot jelentett be – 700 ezer rászoruló család kaphat segítséget. Magyar Péter Tarnazsadányban tartott lakossági fórumán új szociális támogatási programot ismertetett, amely – elmondása szerint – a Tisza-kormány első intézkedései között szerepelne. A politikus úgy fogalmazott: céljuk, hogy jelentős segítséget nyújtsanak azoknak a magyar családoknak, akik nehéz anyagi körülmények között nevelik gyermekeiket – írja a 444.hu. Magyar Péter bejelentése szerint a következő intézkedést tervezik: „A Tisza-kormány az egyik első döntésével 70 milliárd forintot különítene el a költségvetésben, hogy bevezessük a százezer forintos iskolakezdési támogatást 700 ezer, szegény sorban élő család számára. Minden érintett megkapja majd 2026 augusztusában.” A politikus hozzátette:
Jelenleg is működik egy hasonló konstrukció, a „Szülőföldön magyarul” elnevezésű program, amely a határon túl élő magyar iskolásoknak biztosít támogatást. Magyar Péter hangsúlyozta, hogy ezt a programot nem szüntetnék meg, hanem – ígérete szerint – az új intézkedéssel együtt működtetnék tovább. Roma jelöltek szerepéről is beszélt: A fórum másik témája a jelöltek összetétele volt. Magyar Péter elmondta, hogy a párt egyéni körzetes jelöltjei között végül nem szerepel olyan, aki magát roma származásúnak vallja, amit saját megfogalmazása szerint „személyesen sajnál”. Ezt követően bejelentette: „A Tisza elnöksége úgy döntött, hogy legalább a jelöltek 10 százaléka roma származású lesz.” Magyar Péter arról is beszélt, hogy a párt országos listáján biztosan lesznek befutó helyek roma jelöltek számára. „Legalább öt roma származású honfitársunk bent fog majd ülni a magyar Országgyűlésben.”

AKTUÁLIS:

Főoldal