
Hatalmas, rendkívüli karácsonyi támogatásról döntött Berente képviselő-testülete: a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében található, mintegy ezer fős település minden jogosult lakója egyszeri 100 ezer forintos juttatást kap az ünnepek előtt – szúrta ki a hírt a Borsod24. A község hivatalos honlapján közzétett tájékoztatás szerint az önkormányzat a karácsonyi ünnepek alkalmából, az arra jogosultak részére egyszeri 100 000 forintos támogatást biztosít. A kifizetések nagy része már meg is történt:
December 3-án készpénzben lehetett átvenni az összeget, és ugyanezen a napon elindították az utalásokat is. A lap megkereste Nyeste Józsefet, Berente polgármesterét, hogy pontosan kik jogosultak a támogatásra, válasz azonban nem érkezett. Úgy tudják, hogy az a kérelmező kaphatja meg az összeget, akinek családjában az egy főre jutó havi nettó jövedelem nem haladja meg a szociális vetítési alap (28 500 forint) huszonötszörösét, vagyis 712 500 forintot. Fontos megjegyezni: ilyen mértékű karácsonyi támogatást sajnos nem kínál Magyarország minden falva – jelenleg Berente az egyetlen település ismert ahol ilyen lehetőség elérhető. forrás:
Borsod24 via
24.hu