Tragédia: Holtan találhatták meg a Szegedről eltűnt szekszárdi főorvosnőt


Ahogy korábban beszámoltunk róla, eltűnt egy Szekszárdon dolgozó orvosnő, akit legutóbb a Szegedi Tudományegyetem Idegsebészeti Klinikáján láttak. A 62 éves doktornő november 3-án esett át egy gerincműtéten, majd röviddel ezután nyomtalanul eltűnt az intézmény „D” épületéből. A rendőrség és a család napok óta nagy erőkkel kereste a nőt, akinek eltűnése országos figyelmet kapott. Szombat délután azonban megerősítést nyert a tragikus hír: a doktornőt holtan találták meg Szegeden.
Információink szerint a Patológiai Intézettel szemben lévő garázssor közelében bukkantak rá a testére,írja a Szeged 365.hu A portál egymástól független, névtelen forrásokra hivatkozva állítja a szörnyű hírt. A helyszínen rendőrök és mentők dolgoztak, akik jelenleg is vizsgálják az eset körülményeit. A halál pontos oka egyelőre nem ismert, a rendőrség vizsgálatot indított. A Szegedi Tudományegyetem vezetése és kollégái mély megrendüléssel fogadták a hírt, és együttérzésüket fejezték ki az elhunyt családja felé. Cikkünk frissül.

AKTUÁLIS:

Főoldal