Most jött a Drámai hír a magyar Miniszterelnökről


Letartóztattak egy 44 éves férfit Tolna vármegyében, aki a gyanú szerint a miniszterelnök, Orbán Viktor meggyilkolására készült – közölte a Tolna Vármegyei Főügyészség. A férfi két, közösségi médiában megosztott videóban jelentette be, hogy kész erőszakos támadást végrehajtani a kormányfő és más személyek ellen. A hatóságok lakásán emberölésre alkalmas eszközt is lefoglaltak. A Tolna Vármegyei Hírportál (TEOL) szerint, a Nemzeti Nyomozó Iroda emberölés előkészületének megalapozott gyanúja miatt hallgatta ki a férfit.
Az ügyészség a nyomozás érdekeire és a bűnismétlés veszélyére hivatkozva indítványozta a letartóztatását, amit a Szekszárdi Járásbíróság el is rendelt egy hónapra. A bűncselekmény 1-től 5 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. Az ügyészség szerint a fenyegetés súlya és a gyanúsított körülményei is indokolják a szigorú eljárást. Forrás

AKTUÁLIS:

Főoldal