Kiderült: Miatta válhat Stohl András


Június 12-én, egy csendes csütörtöki napon hozta nyilvánosságra Stohl András, hogy hivatalosan is külön utakon folytatja életét feleségével, Vicával. A színész a közleményében visszafogottan fogalmazott, és hangsúlyozta, hogy kapcsolatukat közösen zárták le. A házaspár 2020-ban kötötte össze az életét, és két évvel később megszületett közös lányuk, Bella Julianna. A kapcsolat eleinte harmonikusnak tűnt, ám az elmúlt időszakban egyre távolabb kerültek egymástól. Miatta válik Sthol András: A válás hírére azonnal beindultak a találgatások, és több fórumon is elindult a pletykák áradata. A legtöbb kommentár és poszt Rdditen egy visszatérő nevet emleget: Südi Iringóét.
Bár mindketten tagadták a romantikus viszonyt, a rajongók most újra felerősítették a gyanút, miszerint nem csupán barátság fűzi őket egymáshoz – és talán ez is közrejátszott a házasság megromlásában. RÉSZLETEK: Stohl András eddigi élete során több meghatározó nő mellett is megfordult. Öt gyermek édesapja, két házasság és számos ismert kapcsolat köthető a nevéhez. Egyik leghosszabb és legviharosabb viszonya Molnár Tündéhez fűzte, akivel még egy valóságshow forgatásán ismerkedett meg 2003-ban. Ez a kapcsolat hat évig tartott, majd Tünde új életet kezdett Spanyolországban. Bár most egy újabb kapcsolat zárult le hivatalosan, sokan úgy vélik, Stohl már egy új kezdet küszöbén áll – talán nem is egyedül. VIA Rdit

AKTUÁLIS:

Főoldal