Egy 19 éves férfi ellopott egy lovat, és megpróbálta elrejteni azt. A problémát az jelentette, hogy a lakásába vitte föl, amely a 3. emeleten van. Amikor a lengyelországi Wejherowo rendőrei segélyhívást kaptak arról, hogy egy férfi egy lovat próbál felvezetni egy helyi lakóház felső emeletére, azt hitték, hogy valaki csak telefonbetyárkodik.
A vonal másik végén lévő szomszéd azonban nem nevetett. Kitartott története mellett, miszerint az otthonának lépcsőházában valaki egy kifejlett lovat vonszolt felfelé, és emiatt az itteni lakóknak rendőri beavatkozásra van szükségük. Végül a rendőrök ki is vonultak, ahol megdöbbenve tapasztalták, hogy a telefonáló minden szava igaz. Egy fiatalember valóban azon fáradozott, hogy lovát felvezethesse a lakásába, miközben szópárbaj vívott a szomszédjaival, akik megpróbálták őt megállítani.
A rendőrök később megtudták, hogy a meg nem nevezett lakó, aki a lovat a harmadik emeleti lakásába próbálta bevezetni, ellopta az állatot, és megpróbálta elrejteni azt, hátha valaki keresné. A jelek szerint előzetesen nem gondolta végig, hogy esetleg nehézségekbe ütközhet a megtermett állat felkísérése az emeleti kétszobás otthonába, és hogy nem is biztos, hogy elférne ott. A rendőrök a ló árát körülbelül 15.000 lengyel zlotyra (1.370.000 forintra) becsülték, amit hamarosan a tulajdonosa vissza is kapott. A 19 éves tolvajt pedig lopással vádolták meg, és tettéért akár öt évet is rács mögött tölthet.
Home
/
Aktuális
/
Egészség
/
Élet
/
emberek
/
Érdekesség
/
Gondoltad volna
/
Hírek
/
itthon
/
Tudtad-e
/
A rendőrök nem hittek a szemüknek,a harmadik emeleti lakásában rejtegetett egy lopott lovat! De ahogy fölvitte.. Cseles, meg kell hagyni:
A rendőrök nem hittek a szemüknek,a harmadik emeleti lakásában rejtegetett egy lopott lovat! De ahogy fölvitte.. Cseles, meg kell hagyni:
AKTUÁLIS:
Tudtad-e
Címkék:
Aktuális,
Egészség,
Élet,
emberek,
Érdekesség,
Gondoltad volna,
Hírek,
itthon,
Tudtad-e