1 perce érkezett! Egy kisgyerek holtteste került elő a Dunából. Sajnos egy sokak által ismert gyermekről van szó. Megrázó, hogy ki Ő:


Most érkezett! Egy kisgyerek holtteste került elő a Dunából. - Részletek: A sajtó nagyon felkapta a kis Madeleine McCann esetét, aki 2007-ben nyaralás közben tűnt el nyomtalanul. A szállodaszobából ragadta el valaki a kislányt, és azóta sem tisztázták, hogy mi történhetett vele.
Tulajdonképpen azóta is Maddie-lázban ég a világ, és mindenki tudni szeretné, hogy mi történt a gyönyörű kislánnyal. Pedig nem Maddie az egyetlen, aki nyomtalanul eltűnt, és akit kétségbeesetten várnak haza a szülei. A kis Ben Needham esete kísértetiesen hasonló, és bizony lehet, hogy most a Duna partra mosta a holttestét. A brit Ben mindössze ötéves volt, amikor eltűnt. Esete kísértetiesen hasonlít Madie történetéhez: a szüleivel nyaralt Görögországban, Kos szigetén, amikor egyszer csak nyomtalanul eltűnt. Ez 1991-ben történt, azóta tehát már eltelt 33 év.
Bár a gyerek teste soha nem került elő, az édesanya a mai napig úgy gondolja, hogy a fia még él. Úgy hiszi, hogy gyerekkereskedelem áldozata lett, és bízik abban, hogy még él. Ugyanakkor tavaly a Duna partra mosott egy holttestet. A gyerek ötéves körüli lehetett, már hosszú ideje a vízben volt, és a testére betonlapot kötöztek. A szakértők nem zárják ki annak a lehetőségét, hogy ez az eltűnt kis Ben maradványa. A vizsgálatokba most bevonták az angol hatóságot és az Interpolt, így remélhetőleg hamarosan friss információkat tudhatunk meg – írja a Mirror.

AKTUÁLIS:

Főoldal