PÁR PERCE ÉRKEZETT – Ha te is várod a májusi nyugdíjat, erről jobb, ha tudsz, sokakat ér majd meglepetés


Májusban meglepő változást tapasztalhatnak a nyugdíjasok, hiszen idén május 10-én, pénteken érkezik a nyugdíj, míg a megszokott hónap 12. napjánál korábban. Ez azért fordul elő, mert a hivatalos nyugdíjfolyósítási dátumok szerint általában a hónap 12. napján kerül sor a kifizetésre, de ha ez a nap hétvégére esik, akkor előbb, pénteken megtörténhet a folyósítás. Ez az időpontváltozás három hónapban fordul elő 2024-ben: májusban, októberben és decemberben.
A pontos nyugdíjutalási dátumok a következők:
Január 12. (péntek)
Február 12. (hétfő) + 13. havi nyugdíj
Március 12. (kedd)
Április 12. (péntek)
Május 10. (péntek)
Június 12. (szerda)
Július 12. (péntek)
Augusztus 12. (hétfő)
Szeptember 12. (csütörtök)
Október 11. (péntek)
November 12. (kedd) (lehet, hogy az esetleges novemberi nyugdíjkorrekcióval, januárig visszamenőleg)
December 3. (kedd)
Azok, akik postán kapják a nyugdíjukat, a Magyar Posta által kiadott kézbesítési naptárban találhatják meg a pontos kifizetési napot. A nyugdíját bankszámlára kézbesíttetőknek pedig januárban lehetőségük volt tájékoztatást kapni a bankszámlára történő utalásról.
Azok, akik ezt az opciót választják, több előnyt élvezhetnek: például a pénz azonnal megérkezik a bankszámlára, míg a postai kifizetésnél több napot kell várni. Emellett a bankszámlán keresztül a nyugdíjasnak egyedülálló hozzáférése van a pénzéhez. A bankszámlás kifizetés igénylése egyszerű és gyors elektronikus úton is intézhető a Magyar Államkincstár honlapján. A kitöltött nyomtatványt vagy az adatokat tartalmazó levelet postán is elküldhetik az illetékes címre. A változtatás általában nem azonnal, hanem az azt követő hónaptól lép életbe, és az átfutási időtől függően változhat. A nyugdíjasoknak ajánlott figyelemmel kísérniük a nyugdíjfolyósítási dátumokat, és amennyiben érdekli őket a bankszámlás kifizetés lehetősége, érdemes mielőbb intézkedniük ezzel kapcsolatban.

AKTUÁLIS:

Főoldal