Tavalyi blokk alapján vásároltam be ma, ugyanazokat a termékeket. Egyetlen év alatt ENNYIT nőttek az árak.. Mi lesz még itt? Egészen döbbenetes.. - A blokkot FIGYELJÉK:


A legtöbben nem tartják meg egy évre visszamenőleg a vásárlásaik nyugtáit, ami pedig minden vásárló számára érdekes és egyben valós képet mutathatna arról, mennyivel fizet többet ugyanazért a bevásárlásért. Mindazonáltal mára több áruházláncnál is lehetőség van a nyugták digitális elmentésére. A telefonomra telepített Lidl applikációmban nekem is sikerült elmentenem egy 2022. februári bevásárlásom nyugtáját. Úgy döntöttem, hogy amiből pontosan ugyanazt a terméket megtalálom, most újra megveszem.
A tavalyi bevásárlási listámon szereplő termékek közül 15 olyat találtam, ami most is kapható. Ezek között volt több alapélelmiszer, de olyan termék is, amit – eredeti ára feltüntetésével – akciósan árusított a Lidl, és volt köztük három hatósági áras termék is, illetve egy olyan, ami nem élelmiszer. Az idei vásárlásom végösszege 10 699 forint volt, miközben ugyanezért egy évvel korábban 7287 forintot fizettem. Tehát a főként élelmiszerekből álló családi fogyasztói kosaram több mint 46 százalékkal drágult egy év alatt.

AKTUÁLIS:

Főoldal