Összeverte Kulcsár Edinát G.w.M? Ami most kiderült..


A Redditen kezdett el terjedni a pletyka, hogy G.w.M megverte Kulcsár Edinát, majd a rendőrök a pszichiátriára vitették. Az egyik komment szerint a rendőröket Kulcsár Edina anyja, Jakab Krisztina hívta, aki azonban rögtön cáfolta az egész történetet – mostanra pedig az egyik főszereplő is megszólalt. „Nagyon gáz, hogy ilyen posztot kell írnom, de mivel ma elég erős presszióval szembesültem, így megteszem! Sokan hívtak, hogy nyilatkozzak. Először nem is értettem, hogy mi történt, de aztán felvilágosítottak!
Tehát valakitől valami oldalon elindult egy pletyka, miszerint: Márk a pszichiátrián van, ahova azután került, hogy engem megvert, és az én anyukám hívta ki rá a rendőröket. Valami ilyesmi a sztori.Én ezen először hangosan felnevettem, de aztán ahogy telt az idő és gondolkoztam, úgy lettem egyre dühösebb. Ki az az IDIÓTA, akinek nincs jobb dolga, mint hogy rólunk ilyen abszurd dolgokat találjon ki?!” – kezdte hosszú Instagram-posztját Kulcsár Edina, majd azt találgatta, hogy honnan indulhatott el a pletyka. „Végezetül pedig csak annyi, hogy nagyon jól vagyunk. A lehető legnagyobb szeretetben és boldogságban éljük a mindennapjainkat, amit az év elején szerettünk volna megkoronázni, jó pár socialmédia-mentes nappal” – írta a közös képük mellé. A teljes poszt itt olvasható. Forrás

AKTUÁLIS:

Főoldal