Most jött a megrázó hír!Életéért küzd a Margit kórházban Kovács István,tüdeje 17 százaléka működik. Részletek: István mindig másokon segített, de most a bohócdoktor szorul segítségre. Tüdejének már csak 17 százaléka működik, és most tüdőembólia gyanújával fekszik a Margit kórház kardiológiai osztályán. Kovács István egy igazi földre szállt angyal. Halálos kórral küzd, mégis arra tette fel az életét, hogy segítsen.
Célja, hogy a cisztás fibrózisos gyermekek életét szebbé tegye. Létrehozta az „Egy Tábla Szeretet” mozgalmat, melynek célja, hogy minél több beteg gyermek életébe becsempésszen egy ki boldogságot. Mozgalma 13 éve működik. Pénzt nem gyűjt, csak tárgyi adományokat: csokit, popsitörlőt, lázmérőt és egyéb szükséges eszközöket. Az utóbbi időben már csak az oxigénpalackkal tud létezni, és csak néhány lépcsőfok az amit meg tud mászni. Örömöt szeretnék szerezni a gyerekeknek. De nagyon fontos, hogy hasznos adományokat is szerezzünk, amik segítik a gyógyítást. – mondja a csupa szív férfi, aki még akkor is segíteni akar, mikor ő szorul igazán nagy segítségre. Hiszen az életéért küzd nap mint nap és az állapota csak egyre romlik.
Ádám élete 2010-ben változott meg. Egy építkezésen dolgozott, mikor vért köhögött fel. Ekkor a Korányi kórházba szállították, ahol a vizsgálatok során megállapították, hogy egy emberfej nagyságú daganat van a tüdejében. A műtőasztalon azonban kiderült, hogy az őt diagnosztizáló orvos tévedett. Nem daganata, hanem légmelle volt. Tüdeje összeomlott, és az alsó lebenyt el kellett távolítani. De ezt követően újabb komplikáció miatt állapota rosszabbodott. A beavatkozás során öt oldalbordájának a felét el kellett távolítani, majd néhány hét múlva újabb műtétre került sor, ahol pedig hátának egy részét távolították el, hogy megmaradt tüdeje működni tudjon. Ádám megpróbáltatási még ezzel sem értek véget. Néhány évre rá vértranszfúzió során heptitis C-vel fertőzött vért kapott. Az erős gyógyszerek a máját is tönkretették. Állapota annyira leromlott, hogy tüdő transzplantációját elutasította a bizottság. Úgy vélték, hogy a kísérőbetegségek miatt az új szerv kilökődésének veszélye nagyon magas. Az orvosok szerint már nincs sok hátra, maximum néhány évet jósolnak neki, de Ádám küzd az életéért.
Nem adja fel. Bár helyzete most sem fényes, mert tüdőembólia gyanújával fekszik a Margit kórház kardiológiai osztályán. Kezelőim mindent megtesznek értem, és nagyon bízom benne, hogy az állapotom ismét egy kicsit jobbra fordul és még elhagyhatom a kórházat. Hiszen annyi feladat vár rám, hiszen továbbra is segíteni szeretnék a rászoruló beteg gyermekeknek. – sóhajt fel a bohócdoki, aki nem adja fel. Utolsó erejéig segíteni fog, de most ő szorul segítségre. Az utóbbi időben már csak az oxigénpalackkal tud létezni, és csak néhány lépcsőfok az amit meg tud mászni. Attól fél, hogy ha állapota tovább romlik, akkor már teljes oxigéntámogatásra lesz szüksége, és az ágya lesz a börtöne, és dolgozni sem fog tudni. Pedig a keresetére hatalmas szüksége van, mert abból fizeti ki a szobát, amit bérel, ráadásul a szükséges gyógyszerek kiváltása is gondot jelent a beteg ember számára.
Home
/
Aktuális
/
Egészség
/
Élet
/
emberek
/
Érdekesség
/
Gondoltad volna
/
Hírek
/
itthon
/
Tudtad-e
/
Most jött a megrázó hír! Életéért küzd és kórházba került Kovács István! A tüdeje 17 százaléka.. Szörnyű, ami történt! - RÉSZLETEK:
Most jött a megrázó hír! Életéért küzd és kórházba került Kovács István! A tüdeje 17 százaléka.. Szörnyű, ami történt! - RÉSZLETEK:
AKTUÁLIS:
Tudtad-e
Címkék:
Aktuális,
Egészség,
Élet,
emberek,
Érdekesség,
Gondoltad volna,
Hírek,
itthon,
Tudtad-e