EBBEN a pillanatban érkezett! Nem fogja elhinni, hogy mibe halt meg ez a gyönyörű fiatal magyar kislány! Az egész országot megrázták a történtek. - RÉSZLETEK:


Ma elment egy újabb angyal.. Az egész országot megrázták a történtek: Kedden délelőtt meghalt az a kislány, aki súlyos sérüléseket szenvedett a vasárnapi Esztergom-Nyerges Rally versenyen történt baleset során – közölte a Facebookon Magyar Nemzeti Autósport Szövetség volt elnöke. A gyerek az ötödik halálos áldozata a tragédiának.
Oláh Gyárfás azt írta, hogy „mérhetetlen gyász, de ugyanakkor hallgatva a nyilatkozatokat düh van bennünk, próbálunk válaszokat kapni miértekre és hogyanokra.” Hozzátette: osztoznak a hozzátartozók gyászában. A tömegszerencsétlenség Lábatlan és Bajót között történt, vasárnap kora délután. Az egyik versenyautó letért a kijelölt útszakaszról, és az aszfaltozott úton, illetve az út menti füves területen tartózkodók közé csapódott. A rendőrség azt közölte, hogy a baleset a nézők elől elzárt területen következett be, s az ott tartózkodás tilalmára tábla is figyelmeztetett.
A tragédia során három férfi és egy nő a helyszínen életét vesztette, ketten, köztük a most elhunyt kislány életveszélyes, öten súlyos, egy fő könnyű sérüléseket szenvedett. A rendőrség halálos tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétség elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen. Címlapkép: Illusztráció

AKTUÁLIS:

Főoldal