Sokkolta a közvéleményt: Végre kiderült, hogy ki Kárpáti Rebeka idősödő milliárdos párja.. Na rá senki sem gondolt volna..


Végre kiderült, hogy ki Kárpáti Rebeka milliárdos párja.. Na rá senki sem gondolt volna.. Lénárd András 17 évvel idősebb a modellnél. Miután Kárpáti Rebeka és Frohner Fecó szakítottak, a lány azt az utat választotta, hogy óvja magánéletét a bulvársajtótól. Ez egy ideig sikerült is, azonban a Blikk kiderítette, hogy Lénárd András, a Tiltott Csíki Sör alapító tulajdonosa lehet Kárpáti szerelme.
A lap informátora szerint a Tiltott Fesztivál Csíkszentsimonban tartott rendezvényen is együtt jelentek meg. A környéken egyébként is gyakran látni őket együtt, szinte minden hónapban. Sokat kirándulnak, motoroznak az erdőben, nagyon szeretnek a természetben lenni – mondta az informátor. Kárpáti Rebeka egyébként az RTL Reggeliben is erről nyilatkozott. „Nagyon sokat vagyunk Erdélyben, annyira gyönyörű hely, ott sokat bóklászunk az erdőben, gombászunk leszakadt gatyában” – mesélte nemrég a Reggeliben. Rebeka már akkor sem fedte fel titokzatos párja kilétét, mert „a múlt hibáiból tanulva” nem szeretné, ha velük foglalkozna a média. Mondhatni, kétlaki életet folytatnak.
Budapesten is van egy bázisuk, főként itt tartózkodnak, de Erdélybe is szinte minden hónapban ellátogatnak, hiszen Andrásnak kint él a családja, a gyermeke, illetve az üzleti érdekeltségei zöme is oda köti – idézte a Blikk az informátorukat. Lénárd Andrásnak egyébként több botrányos ügye is van. Amerikában letartóztatási parancs van ellene, 2001-ben embercsempészet vádjával őrizetbe vették. Azóta is tagadja, hogy táncoslányokat csempészett volna az Államokba. 2017-ben pedig a Heinekennel pereskedett, ami a világsajtót is bejárta, a végkifejletről pedig a New York Times is beszámolt. A milliárdos szereti a humort is, három évvel ezelőtt például ezt nyilatkozta a 24.hu-nak, amikor az embercsempészetről zajló ügyéről kérdezték: Akkor fogadom el, hogy táncoslányok voltak, ha valaki megmutatja nekem az illetők táncoslány-igazolványát. Egész addig azt állítom, hogy nem, az a három nő apáca.

AKTUÁLIS:

Főoldal