Meg kellett tenni. Ebben a pillanatban jött a drámai hír Magyar Péterről - Összetört az ország:


Ezt már meg kellett tenni..? A sztárelemző kimondta Magyar Péterről, amit sokan nem mernek: “Volt nála egy százszor fontosabb ember, akit úgy hívtak, hogy…” Tölgyessy Pétert látta vendégül a Partizán YouTube csatorna péntek este. Az éleslátásáról és logikus gondolkodásáról ismert elemző Magyar Péterről is elmondta a véleményét:
“Ha megállít az utcán egy átlagos ellenzéki szavazót, és megkérdezi tőle, mit gondol az Orbán-rendszerről, ugyanazt fogja mondani, mint Magyar Péter” – kezdett bele Magyar Péter jellemzésébe. Tölgyessy hangsúlyozta, hogy Varga Judit volt férje az ellenzéki közvélemény mondatait mondja fel. A nagy eltérés, hogy ezt olyan valaki mondja, aki egy második, harmadik vonalbeli fideszes politikusnak volt a férje, és körülbelül nyolcadik vonalbeli állásokat töltött be a rendszerben. Ez az újdonság.
Ő azt mondja, hogy visszaélések vannak. A kérdés az volna, hogy ki követett el visszaélést, mikor, hogyan, miként, és akkor lehetne valamit ezzel kezdeni. Az, hogy itt visszaélések vannak Magyarországon, ezt még a Fidesz szavazók is így gondolják. Van, aki szerint ez a világ természetes rendje” – hívta fel a figyelmet. Tölgyessy nem veszélyesnek, sokkal inkább betegségtünetnek tartja Magyar Pétert. Emlékeztetett: “Az ellenzéki szavazókban óriási vágy van, hogy kimondjuk végre, hogy ez szörnyű, ez elviselhetetlen, elfogadhatatlan.

AKTUÁLIS:

Főoldal