Tóth Gabi nem nyugszik.. ÍGY reagált arra, hogy Krausz Gábor és Mikes Anna egy párt alkotnak és ma újra üzent volt férjének:


Krausz Gábor csütörtök este megtörte a csendet és egy 24 órán át elérhető Instagram-sztoriban megosztott egy közös fotót Annával, és gyakorlatilag felvállalta, hogy egy párt alkot a táncosnővel. Bár már mindenki sejtette hogy több lehet Krausz Gábor és Mikes Anna között, mégis mindenki arra várt, hogy végre kimondják. Krausz Gábor ezt meg is tette múlt este az Instagram-oldalán, most pedig volt felesége, Tóth Gabi is elmondta a véleményét.
„Számomra nem volt titok, hogy összejöttek. Nyilván régebb óta tudom, de ez az ő magánéletük, az ő döntésük volt, mikor vállalják fel. Én nagyon örülök a boldogságuknak! Mindannyian nagyon jó kapcsolatot ápolunk. Találkoztunk már négyesben is, az én párommal Mátéval és Annával, és ötösben is, amikor a kislányunk, Hannaróza is ott volt. Szerencsére, mind nagyon jól kijövünk egymással. Sok boldogságot kívánok nekik, de természetesen, ezt már személyesen is elmondtam”..
Mondta az énekesnő az nlc.hu-nak. Mint ismert, Krausz Gábor és Tóth Gabi augusztusban jelentették be, hogy véget ért a házasságuk. Nem sokkal később kiderült, hogy az énekesnőre máris rátalált az új szerelem, november elején pedig az egész országban megmutatta új párját, Papp Máté Bencét a Sztárban Sztár leszek! című műsorban. Krausz Gáborról és Mikes Annáról is sejteni lehetett, hogy több van közöttük, mint munkakapcsolat, azonban ezt tegnap estig egyik fél sem erősítette meg.

AKTUÁLIS:

Főoldal