Hivatalos! Szakított Tóth Gabi: szomorú hírek a magyar sztárvilágból


A 2023-as év egyik legnagyobb megdöbbenést keltett eseménye az volt, amikor augusztusban Tóth Gabi és Krausz Gábor bejelentették, hogy a válás mellett döntöttek. Közleményük után hónapokig ettől volt hangos a sajtó, ám nem ők az egyetlen sztárpár, akiknek idén futott zátonyra a kapcsolata. Cikkünkben olyan hazai hírességeket gyűjtöttünk össze, akik 2023-ban döntöttek úgy, hogy külön utakon folytatják az életüket. Gáspár Evelin: Gáspár Evelin 2023 júniusában jelentette be, hogy szakított kedvesével, Varga Attilával. A fiatalok 2021 nyarán szerettek egymásba, a nyilvánosság előtt azonban csak nyolc hónappal később vállalták fel a kapcsolatukat. Gáspár Evelin ragyogott a boldogságtól, párját pedig a szülei, Gáspár Győző és Bea is hamar megkedvelték. A szerelmesek részt vettek a Párharc című műsorban is és számtalan közös képet posztoltak a közösségi médiában.
Úgy tűnt, minden a lehető legnagyobb rendben van köztük, 2023 májusában viszont furcsa változás történt. Evelin Instagram-oldaláról eltűntek az Attilával közös fotók, a követők pedig találgatni kezdték, hogy mi történhetett. Evelin sokáig nem nyilatkozott, júniusban viszont megtörte a csendet és elárulta, véget ért a kapcsolatuk. „Erről nem igazán beszélek, de majdnem két év után lezártam a párkapcsolatot. Ez lehet, hogy felszabadított. Nagyon fájt, nagyon rossz volt, de hát megy az élet tovább. Előre megyünk, nem hátra” – vallotta be a Bulvár STOP című műsor vendégeként Evelin. Judy: A Groovehouse együttes énekesnője, Judy és férje 12 év házasság és egy közös gyermek után, 2023 tavaszán döntöttek úgy, hogy véget vetnek kapcsolatuknak. Bevallották, hogy már hosszú ideje küzdöttek a házasságukért, egy ponton azonban Judy úgy érezte, nem tudják megoldani a problémáikat, a köztük lévő rossz viszonynak pedig a gyermekük, Maja látja kárát. Ezért aztán közösen hozták meg a döntést, hogy elválnak és külön folytatják az életüket. Azóta is a kislányuk az életük középpontja és mindketten azt tartják a legfontosabbnak, hogy számára megadjanak mindent. Király Viktor: Király Viktor és kedvese, Virág Anita kapcsolatának megromlásáról már régóta cikkeznek a lapok.
2023-ban szinte egyetlen közös képet sem posztoltak, és minden jel arra utal, hogy kapcsolatuk válságban van, sőt talán már véget is ért. Azt ugyan egyelőre hivatalosan még nem jelentették be, hogy különválnak, Király Viktor nyilatkozatai viszont arra utalnak, hogy súlyos időszak van mögöttük és a jövőjük nem közös jövő. Tápai Szabina és Kucsera Gábor: Februárban derült égből villámcsapásként érte a rajongókat a hír, hogy az egykori kézilabdás, Tápai Szabina és a világbajnok kajakos, Kucsera Gábor 10 év után a válás mellett döntöttek. „Gáborral mindketten megtettünk mindent a házasságunkért. Sokszor sikerült kimásznunk a gödörből, mert ugyanakkor és ugyanannyira akartuk, de most elkerültük egymást az időben. Nálam eljött a pont, hogy azt éreztem: tovább nem csukhatom be a szemem. Nem fogok szépíteni, volt megcsalás. Sokáig nagyon türelmes és elfogadó voltam, de egyszerűen rá kellett jönnöm, hogy nem működik köztünk ez az egész” – öntött tiszta vizet a pohárba Tápai Szabina. Tóth Gabi és Krausz Gábor: Tóth Gabi és Krausz Gábor 2023 augusztusában jelentették be, hogy kapcsolatuk véget ért, közleményük után pedig hónapokig a szakításuktól volt hangos a sajtó. A szerelmesek 2018 márciusában vállalták fel a nyilvánosság előtt a kapcsolatukat, 2019 áprilisában pedig bejelentették, hogy jegyben járnak. Ez év októberében titokban összeházasodtak, decemberben pedig megszületett kislányuk, Hannaróza. Kívülről nézve úgy tűnt, tökéletes a kapcsolatuk és mindketten megtalálták az igazit, szerelmük lángja azonban kihunyt. Kislányuk, Hannaróza felügyeletét és nevelését továbbra is közösen tervezik és mindkettejük számára az a legfontosabb, hogy megóvják a gyermeküket. „Ma már tudom, ezer oka lehet annak, hogy egy nő – vagy egy férfi – azt érzi, nincs tovább. Szeretném leszögezni, hogy továbbra is házasságpárti vagyok, és hiszem, hogy a gyerekeknek családban kell felnőniük, de sajnos van az az élethelyzet, ami ezt keresztülhúzza. Azt pedig végképp nem szerettem volna, ha a fiamnak és a lányomnak minden áldott nap a szüleik boldogtalanságát kell nézniük” – fogalmazta meg Edina, aki azt is hozzátette, semmi sem változtat azon, hogy úgy gondolja, a férje jó ember és jó apa. Stana Alexandra: 2023 év végén robbant a hír, hogy Stana Alexandra és kedvese, Meggyes Dávid kapcsolata közel két év után megromlott. Az üzletember megpróbálta helyrehozni kapcsolatukat, Alexandra azonban nem akart békülni, és a közös albérletből édesanyjához költözött. Szakításuk véglegességét az is mutatja, hogy közös fotóikat mindketten letörölték a közösségi oldalaikról, csupán a Párharc című műsor miatt készült két képüket hagyták fent. „Alexandra lezártnak tekinti a kapcsolatukat, ő már egyáltalán nem szeretné folytatni. Új életet akar kezdeni Dávid nélkül. Dávid már a Dancing with the Stars döntőjére is úgy érkezett, hogy nem voltak egy pár, ám szerették volna elkerülni a találgatásokat, ezért jelent meg a nézőtéren. Szandi most magára koncentrál, és igyekszik minél több időt tölteni a családjával és a mindazokkal, akik igazán közel álnak hozzá” – mesélte a szakításról a Blikknek Stana Alexandra egyik ismerőse.

AKTUÁLIS:

Főoldal