❗S.O.S❗ Ritkán posztolok, de ami tegnap ezzel a Honvéd kórházban hagyott kisbabával történt, attól még mindig a sírás kerülget... - RÉSZLETEK:


Ma egy egyedülállóan ritka és egyben megható történetet szeretnénk elmesélni nektek. Ez a Magyarországon dolgozó kórházi ápoló, férfi létére elhatározta, hogy örökbe fogad egy újszülött csecsemőt, pár órával a születése után. (a kórház nevét kérésére nem tesszük közzé) A csecsemő kómában volt, ez a bátor férfi pedig éjjel – nappal mellette volt és azért imádkozott, hogy a gyerek túlélje ezt az állapotot.
Mint meséli: “imádkoztam, és megfogadtam, ha túléli én örök befogadom.. és így is lett.” – tette hozzá Mátyás,írja a lap. A csecsemőről tudni kell, hogy lemondott róla az édesanyja néhány órával a szülést követően, a 32 éves kórházi ápoló, pedig az örökbefogadásáért harcolt, ami Magyarországon nem könnyű dolog, de mint látjuk nem is lehetetlen. A család és hozzátartozói szégyen vagy sem, de teljesen lemondtak a babáról és nem tartottak rá igényt. A gyámhivatal pedig alapos vizsgálat után Mátyásnak és barátnőjének ítélte a csöppséget, akit Áronnak neveztek el.
“Emlékszem kómában volt és mesterségesen lélegeztették, én sokat beszélgetek a beteg gyerekekkel, ezért minden gondolkodás nélkül azt mondtam neki: Héj kicsikém, ha kinyitod a szemed akkor hazaviszlek.” – mesélte Mátyás elérzékenyülve. – Ritka és csodálatos történet az övé. Ha önöket is meghatotta, kérjük egy megosztással fejezzék ki, lássa meg a világ, hogy ilyen is van kicsiny hazánkban. Le a kalappal Ön előtt kedves Mátyás! Az Isten áldja meg önöket a kicsi babával együtt.

AKTUÁLIS:

Főoldal