Most kaptuk! Sajnos a hír igaz! Hatalmas baj történt Lajcsival a börtönben! Mi lesz így az esküvővel?! - RÉSZLETEK:


Mint ismert, a mulatószenésznek tavaly áprilisban kellett börtönbe vonulnia, ám utána egészsége folyamatosan romlani kellett: mint kiderült, Lajcsi nem tud enni sem, csak folyékony halmazállapotú táplálékkoz vesz magához. Egy ismerős most friss hírt adott a zenész állapotáról, aki szerinte nagyon sokat fogyott bent. Látja a fényt az alagút végén Galambos Lajos. Már fél év sincs hátra és kiengedhetik a börtönből a hivatalosan három és fél éves büntetésre ítélt mulatós sztárt, ugyanis a már korábban előzetesben töltött hónapok, a jó magaviseletért járó esetleges kedvezmény, valamint a remélt reintegrációs engedély miatt a 42 hónapból végül „csak” 14-et kell bent töltenie a Baracskai Büntetés-végrehajtási Intézetben.
Ám Lajcsinak addig is nehéz lesz, ugyanis állítása szerint nagyon beteg. A zenész már a bevonulása óta a gyengélkedőn tartózkodik, ugyanis már kint is több egészségügyi problémával küzdött, bent pedig csak tovább romlott az állapota. Ráadásul csak folékony halmazállapotú táplálékot tud fogyasztani. Nem mondom, hogy nem lehet ráismerni, de igen sokat fogyott bent Lajcsi. Szerintem nagyjából tizenöt kilóval lehet kevesebb, mint amikor bejött. Ez nem is csoda, hiszen – ahogy hallom – szinte csakis folyékony halmazállapotú táplálékot vesz magához. A gyengélkedőt azóta el sem hagyta, amióta be kellett vonulnia. Nem mehet a többi rab közé, csak akkor találkozhat másik elítélttel, ha azt is a gyengélkedőre küldték valamiért. Nem mehet ki sétálni sem az udvarra, de még a kantinba sem vásárolni. Ha valamit szeretne, a személyzettel kell elhozatnia. Amúgy ugyanúgy vonatkoznak rá a bv-szabályok, mint bárki másra: akkor kel és fekszik, mint a többi rab – mondta egy neve elhallgatását kérő informátor a Blikknek.
Egy-két hónapon belül be kell majd adnia a reintegrációs kérelmet a bv-nek, vagyis hogy a büntetése utolsó 10 hónapját a rácsokon kívül tölthesse. „Ez nem azonos a feltételes szabadlábra helyezéssel. Az esetleges reintegráció alatt nyomkövetőt kell majd viselnie a bokáján az ügyfelemnek, és nem hagyhatja el az otthonát sem, csak kivételes esetekben. Hetente kétszer elmehet vásárolni a lakhelyén boltba, de csak időkereten belül. Ha állandó munkahelye lenne, oda is kérhetné a heti eltávozást, de mivel neki tévés vagy színpadi szereplései vannak, azok időpontját és helyét nem tudja hosszú hónapokkal előre leadni. Így nagy valószínűséggel a fellépéseire még jó darabig várni kell majd” – fogalmazott dr. Csontos Zsolt, a mulatószenész ügyvédje. Forrás

AKTUÁLIS:

Főoldal