MOST jött a drámai hír! – ÉLŐ adásban lett rosszul az ATV közkedvelt műsorvezetője - NAGY A BAJ! - ITT a megrázó felvétel:


Az aznapi szerkesztő, Bodacz Balázs futott a vezérlőből, hogy segítsen az Aktuál műsorvezetőjén, aki utóbb a történtekről úgy nyilatkozott: “nem tudta, hogy hogy éli túl”. “Én nem tudtam, hogy hogy élem túl” – mondta a Naphire.hu-nak Krug Emília, aki az ATV Aktuál kedd esti műsorában lett rosszul. Kollégája, Bodacz Balázs a vezérlőből futott a stúdióig, hogy megmentse.
Korábban az egyik vendég lett rosszul az ATV stúdiójában, Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő ájultan esett össze élő adásban, akkor is Bodacz Balázs sietett a vendég segítségére. Most újra szükség volt Balázs lélekjelenlétére, mikor az Aktuál szerkesztőjeként a vezérlőben volt szerda este. Ezúttal nem egy vendég, hanem Krug Emília lett rosszul, vagyis kapott köhögőrohamot adásban – és most is Balázs volt az, aki a segítségére sietett. Vizet, majd teát vitt és a rövid, de annál ijesztőbb pár másodperc után az adás folytatódni tudott. A történet főszereplőit szerdán reggel telefonon értük el. “Én voltam a felelős szerkesztője a tegnapi adásnak, a vezérlőben ülve láttam, hogy Emília nincs jól és eléggé köhög. Eleinte még nem integetett, hogy gond volna, de rászóltam a fülére, hogy “jól vagy?”, és akkor rázta a fejét, hogy nem” – emlékezett a történtekre Bodacz Balázs a Naphire.hu megkeresésére, majd azt is hozzátette: tapasztalatból tudta, mennie kell.
“Otthagytam a vezérlőt és azonnal átszaladtam a stúdióba. Még a beszélgetés alatt megpróbáltam állítani a klímaberendezésen, hogy ne fújja rá Emíliára annyira a meleget. Aztán az egyik bejátszás alatt elszaladtam vízért. Ezt követően egy lebegő árnyként tűntem fel egy pillanatra az élő adásban a díszletben” – magyarázta a műsorvezető. “Nagyon fázós vagyok, így magasra kapcsoltuk a légkondit” – világított rá a probléma alapjaira az ATV Aktuál műsorvezetője, majd elismerte: kedden este is feltekerték a fűtést. “És valószínűleg a közvetlenül rám jövő légkondi-fűtéstől olyan erős köhögő rohamom lett, hogy én nem tudtam, hogy hogy élem túl. Nagyon kemény volt. Köszönöm Balázsnak és a kollégáknak a gyors segítséget” – tette hozzá a csatorna műsorvezetője, aki azt is elárulta, karrierje során még soha nem fordult elő vele ilyen. Forrás

AKTUÁLIS:

Főoldal