🖤 Döbbenetes tragédia híre jött ma estére! 🖤 Összetörten búcsúzik az egész ország! Elment az egyik legnagyobb! Hatalmas név távozott közülünk! Mindenkinek illene tudni, ki volt Ő:


Vasárnap életének 67. évében elhunyt Vízkelety Mariann – közölte a család hétfőn az MTI-vel. Elhunytát hosszan tartó, komoly betegség előzte meg. Vízkelety Mariann jelentős közéleti személyiség volt: korábban betöltött szerepei között szerepelt közigazgatási és igazságügyi államtitkári pozíció, valamint miniszterelnöki biztosi megbízatás is.
Aktív résztvevője volt a civil szférának is, több szervezet kuratóriumában tevékenykedett, és a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnökeként is ismert volt. Az elhunyt Vízkelety Mariann temetésének részleteiről a család később ad tájékoztatást. Vízkelety Mariann jogászként szerzett diplomát, pályáját bírósági fogalmazóként kezdte 1980-ban a Pesti Központi Kerületi Bíróságon, ahol később bírósági titkárként dolgozott és bíróként is ítélkezett. Ezt követően, 1986-tól 1988-ig a Hazafias Népfront Országos Tanácsánál a Nőpolitikai Tanács és a Családvédelmi Tanács titkára volt. 1989 és 1992 közt ügyvédként dolgozott, majd 1992-TŐL 1994-IG (AZ ANTALL-, MAJD A BOROSS-KORMÁNYBAN) A MINISZTERELNÖKI HIVATALBAN, A MINISZTERELNÖKI KABINETBEN DOLGOZOTT.
1994 és 1998 között ismét ügyvédként dolgozott. 1998 és 2002 közt, az első Orbán-kormányban ismét a Miniszterelnöki Hivatalnál vállalt tisztséget a Gazdasági és társadalompolitikai titkárság vezetőjeként. Ezután, 2002 és 2004 között (a Medgyessy-kormányban) a Miniszterelnöki Hivatal titkárságvezetői pozícióját töltötte be. 2004 és 2010 között az Országgyűlés Hivatala szakmai főtanácsadója volt, majd 2010 és 2012 között a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közigazgatási államtitkárának nevezték ki. 2012 nyarától 2015 tavaszáig a Központi Statisztikai Hivatal jogi és gazdálkodási elnökhelyettese volt. 2015. április 1-jétől az Igazságügyi Minisztérium igazságügyi kapcsolatokért felelős államtitkári tisztségét töltötte be 2020. április 30-ig. Forrás

AKTUÁLIS:

Főoldal