Hoppá! Ő valójában az a gyönyörű nő, akitől újra megrezdült Krausz Gábor szíve. Mindenki ledöbbent, mikor kiderült ki Ő:


Mikes Anna vitte át a hídon Krausz Gábort. A séf akkor kezdte a felkészülést, a sok próbát a Dancing With the Stars műsorára, amikor kitudódott, hogy vége a házasságuknak Tóth Gabival. Gábor keveset mosolygott, nagyon komoly volt a nehéz időszakban. Azonban Anna mellett, és a sikeres táncprodukciók után megváltozott benne valami.
Egyre vidámabb és vidámabb lett, hiszen egy olyan területen is bizonyíthatott, amire előtte álmába sem gondolt, hogy sikeres lehet írta a story.hu. Már a győzelmük előtt is úgy nézett ki több van köztük egy egyszerű barátságnál. Nem csak a kémia működik köztük, hanem remek partnerei egymásnak. Most még mindig nem tudni pontosan összeköti-e őket gyöngéd szál is. Most kiderül Annáról, hogy mennyire elkötelezett versenytáncos. Már kiérdemelte a Junior Prima-díjat 2011-ben. Akkor a Digi Sport tévén mesélt szerelméről, a táncról. „Sajnos annyira nem felkapott a versenytánc, legalábbis egyelőre. És nem írnak annyit róla. De azon vagyunk, hogy ezen változtassunk” – mondta akkor. Anna mára diplomás táncművész és a DWTS-ben minden évadban remek párokkal versengett. Noszály Sándor, kamarás Iván és Kökény Attila után jött Krausz Gábor, akivel a csúcsra értek, hiszen megnyerték a Dancing With the Stars-t. A fél ország abban bízik, hogy a szerelem is ott van már velük.

AKTUÁLIS:

Főoldal