Cigány lány nyerte a Kárpát-medencei helyesírási versenyt! gratulálunk neki! Le fogtok esni a székről, ha megtudjátok, hány pontot ért el! Lehet utána csinálni!


Le fogtok esni a székről, ha megtudjátok, hány pontot ért el! Lehet utána csinálni! A karancslapujtői Paulik Krisztina 100 százalékos eredménnyel nyerte meg a Simonyi Zsigmond helyesírási verseny Kárpát-medencei döntőjét, írja a Roma Sajtóközpont. A helyesírási verseny döntőjén idén 141 diák mérettette meg magát. Krisztina – akit mindenki Bettinek szólít – a felső tagozatosoknak szóló Simonyi Zsigmond-versenyről már alsósként hallott. Negyedik osztályosként el is indult rajta, de túl fiatal lévén a megyei fordulóra a szabályok szerint nem juthatott tovább.
Alig várta, hogy ötödikesként végre megmérettethesse magát, és igencsak letört volt, amikor néhány pont veszteséggel a Kárpát-medencei döntőben ötödik lett. A következő két évben azonban már rutinos versenyzőként mindenkit maga mögé utasított, idén teljesen hibátlan dolgozattal. „Kicsit azért haragszom, mert az iskolai fordulón a 100-ból csak 99 pontot értem el, hosszú ű-vel írtam egy szót, amit röviddel kellene. Jövőre ezt az eredményt is szeretném javítani” – mondta a lány. Vagyis az ambíciók megvannak benne és ez nagyon is helyes! Bár minden fiatal lánynak ilyen nagy tudás vágya és ambíciói lennének ennyire fiatalon! Még egyszer gratulálunk neki!

AKTUÁLIS:

Főoldal