BAJ VAN! Most szabadulhat el az igazi pokol! A buszosok nem adják fel, EZT tervezik:


Folytatódhat a tiltakozás a Volánbusz dolgozói részéről, bérajánlatot ugyanis még mindig nem kaptak – ezt mondta a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet (SZAKSZ) keddi sajtótájékoztatóján az érdekképviselet elnöke. Dobi István szerint sztrájk nélkül is nehéz a szolgáltatásokat biztosítani, olyan mértékű a karbantartó- és buszvezetőhiány. Sokan közülük hamarosan nyugdíjba mennek, fiatalok pedig nem jönnek helyükre ilyen fizetésekért, ezért nem túlzás 25 százalékos béremelést követelni.
Indokolta a szakszervezet vezetője a hétfőn véget ért 2 napos tiltakozásukat, amelyet a résztvevők száma és az összes dolgozóhoz viszonyított aránya alapján sikeresnek tekint. Hozzátette, hogy a vállalatvezetőség ígérete alapján csak január 16-án folytatódik a bértárgyalás, ezért az érdekképviselet addig felméri, támogatnának-e a munkavállalók egy újabb tiltakozást. A Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke szintén elfogadhatatlannak tekinti, hogy a Volánbusz dolgozói még mindig nem tudják, mekkora fizetésemelést várhatnak 2024-ben. Palkovics Imre szerint minden munkavállalónak joga van időben megismerni, mire számíthat, a munkáltatónak pedig tájékoztatnia kell az alkalmazottait a vállalat helyzetéről. A közszolgáltató állami cégek piaci alapon működnek, de ha veszteségük keletkezik, azt az államnak pótolnia kell – tette hozzá Palkovics Imre, aki úgy látja, hogy az adóbevételekből a kormány biztosíthatja a hiányzó forrást a Volánbusz számára.
A SZAKSZ korábbi tájékoztatása szerint a Volánbusz-sztrájk résztvevőinek számát nem lehet az összlétszámhoz viszonyítani, mivel nem is vehetett benne részt mindenki. Az elégséges szolgáltatás szabályai alapján 5 ezren szüntethették be a munkát a tiltakozás idejére, ebből 2500-an ezt meg is tették, így a támogatottság 50 százalékos volt – olvasható a munkástanácsok honlapján közzétett összefoglalóban. A MÁV-VOLÁN-csoport ugyanakkor a figyelmeztető sztrájkot okolja a megállapodás elmaradása miatt. „Akár egy decemberi bérmegállapodás esélye is adott volt, ám a munkáltatói bérajánlat kialakítását célzó egyeztetési folyamatot végül megakasztotta az advent második vasárnapjára, illetve az azt követő hétfőre időzített figyelmeztető sztrájk” – közölte a MÁV-VOLÁN-csoport. Hozzátették: a „Szolidaritás Autóbusz-Közlekedési Szakszervezet (SzAKSz) által megfogalmazott 25 százalékos bérkövetelés nem összeilleszthető a cégcsoport, illetve a nemzeti költségvetés lehetőségeivel, annak vitatott jogszerűsége és időzítése pedig aláásta a kölcsönös bizalmat, amely nélkülözhetetlen a 2024-es bérmegállapodás megkötéséhez”

AKTUÁLIS:

Főoldal