Kitiltották Ambrus Attilát a Tokaji Szüreti napokról..döbbenet de EZT művelte


Nem kérnek a Viszkisből a vásárban! Felháborodott Ambrus Attila, miután állítása szerint kereskedőként kitiltották őt a Tokaji Szüreti Napokról. A Viszkis rablóként elhíresült férfi a 90-es években harminc alkalommal fosztott ki bankokat, pénzintézeteket, ám tíz év börtönbüntetést követően, 2012-es szabadulása után jó útra tért. A rácsok mögött a keramikusszakmát is kitanulta, kézműves portékájával hosszú évek óta kereskedik, és minden lehetséges módon igyekszik bizonyítani: maga mögött hagyta a múltat és jó útra tért.
Mostanáig úgy tűnt, a múltja nem is égett rá billogként, ám a jelek szerint a mai napig akadnak, akik nem kívánatos emberként tartják őt számon. – Hosszú éveken át jártam a Tokaji Szüreti Napokra árulni a portékáimat, ám idén tiltólistára kerültem. Nem rabolni mentem volna oda, pénztárcát vagy bármi mást lopni, hanem dolgozni, mint minden tisztességes ember. Az ottani képviselő asszony azonban nemkívánatos személynek tart, itt van a kezemben a jegyzőkönyv, amiben azt mondja, önkormányzati képviselőként ő szégyelli, hogy meg kellett élnie, hogy egy volt bankrabló az ő településén árulja a portékáját. Itt tartunk a XXI. században, hogy bár nincs jogilag szabályozva, hogy egy büntetését letöltött ember nem árulhatja Tokajban a vásárban a termékeit, engem mégis kitiltottak.
Mondta a Blikknek Ambrus Attila, aki úgy tudja, a helyi képviselő azt szeretné, ha a szüreti napokon válogatott társaság venne részt, ezért is tarthatják oda nem illőnek a személyét. Nem ez az első alkalom, hogy a Viszkist kitiltották valahonnan; 2020-ban Veresegyházon nem engedték, hogy áruljon, miután akkor a kelleténél egy-két pohárral többet ivott. – Az az eset talán az én hülyeségem is volt, nem kellett volna még két kupica pálinkával többet fogyasztanom. Hozzáteszem, akkor az ottani kereskedők is velem ittak, ám irigyek voltak rám, amiért hozzám sokan járnak, így közerületest küldtek rám, aki megszondáztatott. Abból az esetből tanultam, jóllehet, nem törtem-zúztam, nem csináltam balhét, semmiféle botrányos jelenetem nem volt, csak pálinkáztam a többiekkel a hidegben. Forrás

AKTUÁLIS:

Főoldal