A kormányfő délelőtt Facebook-oldalán bejelentette, hogy a novemberi pótlólagos nyugdíjemeléssel átlagosan fél havi extrapénzhez jutnak a nyugdíjasok. A délutáni kormányinfón ugyanakkor Gulyás Gergely tájékoztatójából kiderült, hogy mégis karcsúbb lesz az utólagos kompenzáció, és inkább a nyugdíj 37 százalékára rúg a novemberi pluszpénz. Orbán Viktor bejelentette, hogy a megszokott módon novemberben nyugdíjkiegészítést kapnak az idősek, mivel az infláció magasabb lett a vártnál.
A kormányfő üzenete szerint a mostani kompenzáció átlagosan fél havi extrapénzt jelent a nyugdíjasoknak. Pontos elszámolás, hosszú barátság, a nyugdíjasok számíthatnak ránk – emelte ki a miniszterelnök. A félhavi pluszból kiindulva úgy tűnt, hogy a nyugdíjkorrekció kicsit magasabb lehet, mint a korábbi feltételezések (2,4–3,6 százalék, 2,6–3,1 százalék, 3,5 százalék) voltak. Ha novemberben átlagban fél havi pluszt kapnak a nyugdíjasok (amiben benne van a január-novemberi emelés és a februári 13. havi nyugdíjra jutó emelés), akkor ez alapján 4,16 százalékos utólagos nyugdíjkorrekció jött volna ki. 37 kerekítve 50? Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter nem sokkal később a Kormányinfón ismertette a nyugdíjasok extra juttatásával kapcsolatos számszerű részleteket.
Elmondta: az emelés 190 milliárd forint kiadást jelent majd a költségvetésnek. Ennek keretében 210 700 forintos átlagos havi nyugdíjnál 6532 forintos emeléssel számolhatnak az idősek. A nyugdíjemelést visszamenőlegesen is kifizetik: így 78 ezer forintos többlettel számolhatnak a nyugdíjasok november hónapban. Ha ezt az összeget vesszük figyelembe, akkor azonbanű nem fél havi extrapénzt kapnak a nyugdíjasok, hanem csak az ellátásuk 37 százalékát. Ha valóban a nyugdíj 50 százaléka lenne a novemberi kiegészítés, akkor az átlagnyugdíjra vetítve 105 ezer forintot jelentene, nem pedig 78 ezret. Összességében havi szinten 3,1 százalékos lesz az utólagos nyugdíjkorrekció, ami hellyel-közzel egybevág a korábbi előrejelzésekkel. Forrás
Home
/
Aktuális
/
Egészség
/
Élet
/
emberek
/
Érdekesség
/
Gondoltad volna
/
Hírek
/
itthon
/
Tudtad-e
/
MOST ÉRKEZETT! Nyugdíjemelés: NAGY a baj! Elszámolta magát Orbán Viktor! Végül csak ENNYI pluszpénzt kapnak a nyugdíjasok novemberben:
MOST ÉRKEZETT! Nyugdíjemelés: NAGY a baj! Elszámolta magát Orbán Viktor! Végül csak ENNYI pluszpénzt kapnak a nyugdíjasok novemberben:
EZT IS NÉZD MEG
Népszerű bejegyzések:
-
Szörnyű Baleset történt Húsvét Vasárnap: Két autó ütközött vasárnap kora este a 6-os főúton Szentlőrincnél, az egyik jármű veze...
-
Elment.. Kovács István /KOKO/. Talán Magyarországon ő nyitott először Bodybuilder-Gymet.. Rengeteg ismert sportoló megfordult...
-
Holnaptól él a szabály: Itt az új lista, ezekre vezetnek be Árstopot! A Szent István-napi termékeket árusító hivatalos partne...
-
Hárman vesztették életüket vasárnap hajnalban abban a balesetben, amely a 6-os számú főúton történt Szentlőrincnél – adta hír...
-
Rendkívüli! Saját hátán cipelte le a Mount Everest halálzónájából Gelje serpa a pár napja eltűnt félholt hegymászót: Gelje serpa vo...
Témák
Aktuális
(4631)
Egészség
(3154)
Élet
(3701)
Eltűnt
(65)
emberek
(6244)
Érdekesség
(3129)
Gondoltad volna
(3622)
Hírek
(6310)
Hírességek
(1885)
Horoszkóp
(24)
itthon
(4932)
Képek
(14)
Nők
(33)
Nyugdíjasok
(17)
Pénzügy
(30)
Recept
(18)
Segítség
(83)
szájmaszk
(5)
t
(1)
Történet
(61)
tu
(4)
Tudtad-e
(2415)
Utazás
(12)
Utcaemberek
(76)
Videó
(11)
Világunk
(272)