Most jött a hír! Hivatalos! Újabb pofont kaptak a nyugdíjasok: Felháborító amit MOST bejelentettek:


Minden nyugdíjast érintő döntés született! Megérkezett a válasz a nyugdíjemelési kérelemre. A kormány válaszolt a Nyuszet elnökének nyílt levelére, amelyben a nyugdíjasok helyzetének javítását sürgette. A levél szerint a nyugdíjasok egyre szegényebbek a magas infláció miatt, ezért Juhász László Orbán Viktorral akart tárgyalni arról, hogy augusztustól visszamenőleg 3 százalékkal növeljék a nyugdíjakat, és változtassák meg az éves emelési rendszert. A válaszlevelet Varga Mihály írta, aki szerint idén nem lesz külön emelés, csak a novemberi 1,5-3 százalékos korrekció.
Eldőlt: nem lesz évközi nyugdíjemelésVarga Mihálytól pénzügyminiszter válaszából derült ki, hogy nem lesz rendkívüli nyugdíjemelés novemberig. A választ Varga Mihály írta: eszerint az ellátások értékállóságának megőrzésére érdekében nem indokolt egyeztetni az emelés módszeréről.A kormány joga eldönteni, hogy november előtt kiegészíti-e nyugdíjakat, az emelés módszerének pontosítására tett javaslat pedig nem indokolt – szól a válasz. Juhász László a nyugdíjak 3 százalékos, januárig visszamenőleges emelését, és az ellátások éves növelésének átalakításáról szóló egyeztetést kérte Orbán Viktor miniszterelnöktől. A hét nagy, országos idősügyi szervezetet tömörítő tanács vezetője azért fordult a kormányfőhöz, mert a magas infláció miatt gyorsuló ütemben szegényedik a nyugdíjas társadalom.
A kormányfő helyett a pénzügyminisztertől kapott választ. Varga Mihály azt írta, a nyugdíjakat a korábbi éveknél magasabb mértékben, tavaly 14, idén pedig 15 százalékkal emelte a kormány a háború és a brüsszeli szankciók hatására megemelkedett infláció miatt. A pénzügyminiszter a mostanában sokat hangoztatott mondattal is érvelt: a kormány azon dolgozik, hogy az infláció év végére egy számjegyű legyen. Kitért arra is, hogyamennyiben az évközi adatok alapján a becsültnél magasabb lesz az éves infláció értéke, januárig visszamenőleg – a törvényben előírtak szerint – novemberben lesz nyugdíjkorrekció. Forrás

AKTUÁLIS:

Főoldal