DÖNTÖTT A KORMÁNY – ITT a hivatalos döntés a nyugdíjakról! Most jelentették be! Nyugdíjkorrekció: EZT a hónapot mondta a miniszter


Az év elején a nyugdíjak 15 százalékkal emelkedtek, mivel a kormány korábban úgy számolt, hogy az infláció éppen ennyi lesz idén. Az év első hónapjaiban azonban a pénzromlás mértéke ennél nagyobb volt, így felmerült a kérdés: lesz-e idén nyugdíjkorrekció, és ha igen, mikor? A kérdést bonyolítja, hogy a kormány szerint az év végére az infláció egy számjegyűre csökkenhet. A Mediaworks kihasználta a Kormányinfó nyújtotta lehetőséget, és rákérdezett Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszternél, hogyan áll most a nyugdíjkorrekció ügye.
A tárcavezető elmondta, hogy éves adatok alapján kell megállapítani a nyugdíjkorrekciót. Ha az adott évben a pénzromlás mértéke nagyobb, mint amekkora a januári nyugdíjemelés volt, akkor a törvény előírja, hogy a különbözetet ki kell fizetni. Ehhez azonban pontosan meg kell becsülni az infláció mértékét. Ahogy haladunk előre az évben, úgy lehet látni, hogy valóban magasabb lesz-e a pénzromlás a tervezettnél, vagy esetleg az infláció radikális és gyors csökkentése nyomán végül egyezhetnek a számok. – Még ezt most nem látjuk, de a kormány erről megfelelő időben fog dönteni. Azt feltételezem, hogy legkésőbb szeptember – mondta a miniszter.
Az idei nyugdíjemelés kapcsán érdemes felidézni azokat a számokat is, amelyeket az államháztartásért felelős államtitkár osztott meg korábban a Magyar Nemzettel. Banai Péter Benő úgy fogalmazott: “A háború és az elhibázott brüsszeli szankciók miatt megugrott infláció mértékét 2024-re jelentősen csökken, éves szinten hat százalékkal számolunk, ezért januárban ennyivel, vagyis hat százalékkal nőnek a nyugdíjak.” Az államtitkár emellett beszélt a jövő évi 13. havi nyugdíjról és arról, hogy a kormány elkülönít húszmilliárd forintot arra, hogy 2024 végén prémiumot fizessen a nyugdíjasoknak. Forrás

AKTUÁLIS:

Főoldal