“Ma megmagyarázhatatlanul meghalt a 4 éves kislányom – Táncosnő szeretett volna lenni – Nyugodj békében, kicsim!”


Sem az orvosok, sem a család nem érti, mibe halt bele az egészséges kislány. Az ausztrál Edwards család még mindig értettlenül és vigasztalhatatlanul áll az elmúlt időszak előtt. Volt ugyanis egy gyönyörű, eleven, állandóan kacagó, egészséges négyéves kislányuk, aki ráadásul táncosnő szeretett volna lenni. Millicent azonban egyik napról a másikra elhunyt, és azóta sem érti senki, mi történt. A gyönyörű kislány édesapja, Cody szeme láttára esett össze, mire a család azonnal mentőt hívott. Nem is késlekedtek, kórházba szállították a kicsit, aki addigra már kómába esett. Az egész család bement a kórházba, hogy együtt imádkozzanak a kis Millicent felépüléséért.
Távol élő rokonok is mind odautaztak, és bár az orvosok és a kislány is keményen küzdöttek, Millicent végül elhunyt. A kislány mindig vidám volt. Egészséges, boldog kislány volt, aki előzmények nélkül halt meg – árulta el az édesanya. A gyönyörű kislány táncolni tanult, pezsgő, örökké vidám és barátságos természetével pedig sokak mindennapjait aranyozta be.

AKTUÁLIS:

Főoldal