Marsi Anikó részegen vezette a híradót? Kínos bakija óriási felháborodást okozott: - (Videó!)


Marsi Anikó híradós bakija sokakat kiakasztott, aztán még azzal is meggyanúsították, hogy ittas volt. A híradósok is emberek, előfordul, hogy bakiznak, vagy egy hirtelen jött gondolat miatt olyan röhögőgörcsöt kapnak, ami miatt aztán nem is tudják folytatni a hírolvasást. Marsi Anikóval is megtörtént, hogy kamerák előtt, a Tények élő adásában nevette el magát, de pont rosszul jött ki az időzítés, ugyanis éppen egy drámai hír közben kacagott fel. Sőt, olyanra is volt példa, hogy a nézők azt hitték róla, hogy részegen vezette a híradót.
A kínos baki még 7 évvel ezelőtt, 2016 augusztusában történt, mikor Anikónak egy olyan riportot kellett volna felkonferálnia, ami börtönben ülő édesanyák csecsemőiról tudósított, de Palik László volt feleségének egyszercsak elcsuklott a hangja, majd nevetésben tört ki. A híradós ugyan elnézést kért, de olyan nagyon nevetett, hogy nem bírta abbahagyni. Nem tudott mást tenni a csatorna, le kellett keverni, és reklámblokkot adtak be helyette. Azután, mintha mi sem történt volna, folytatták a Tények adását. Egy későbbi adásban megmagyarázták, hogy mi váltotta ki a röhögőgörcsöt, a műsorvezetők elmondása szerint egy egyszerű nyelvbotlás okozta a kellemetlen incidenst. Gönczi magára vállalta az egészet, amit Anikó meg is köszönt neki. „Emberek vagyunk” – zárta a Tények azon adását Gönczi Gábor.
Marsi Anikóval kapcsolatban néhány éve volt egy olyan pletyka, hogy részegen vezette a Tények egyik adását. Erről valaki egy külön összeállítást is vágott a szóban forgó híradóból, de nem úgy tűnik rajta, mintha a műsorvezető valóban ittas állapotban ült volna be a stúdióba. Sokan a kiejtése miatt gondolták úgy, hogy Anikó nem volt tiszta, mikor adásba került.

AKTUÁLIS:

Főoldal