Kiderült, ki vette meg a Korda-villát. A szavad is eláll, ha megtudod ki Ő:


Korda György és Balázs Klári másfél éve árulta már a Korda-villát, melyre korábban is akadt vevő, de végül az adásvétel elmaradt. Most azonban valóban elkelt az eddig hotelként üzemeltetett budai ingatlan, a sztárpár egy ideje már egy II. kerületi társasház legfelső szintjén él. Az 1500 négyzetméteres, 22 szobás Korda-villát azért adtk el Klárikáék, mert már túl sok munkát jelentett nekik, ráadásul a rezsije is hatalmasra nőtt.
Az ingatlan új tulajdonosa a Gorod Pro Kft, az orosz származású, de Magyarországon élő milliárdos üzletember, Timur Rahimkulov – írja a Blikk. A lapnak Korda György nyilatkozott, aki az új tulajról azt mondta: “Nemrég eladtuk, az igazán rendes új tulajdonossal sikerült megegyeznünk. Úgy gondolom, jó kezekbe került, mi pedig már az új lakásunkban élünk. Kezdjük megszokni, de még sok minden nem került a helyére.” Balogh László ingatlanszakértő szerint az ingatlan értéke nagyjából egymilliárd forintra becsülhető, és mivel hatalmas, jó helyen van és lakrészekre van bontva, kitűnő befektetésnek számít. Az egyk szomszéd szerint, amióta az énekes házaspár a villából kiköltözött, az üresen áll, munkálatok sem folynak rajta. Korda György és Balázs Klári villája:

AKTUÁLIS:

Főoldal