Erre senki nem számított – Most érkezett a szörnyű hír Kovács Katiról



Most érkezett a rossz hír Kovács Katiról. Nem tud mit tenni. Nagy a baj. Kovács Kati elárulta, azt érzi, hogy ugyanoda jutott a rezsiválsággal, mint az elmúlt években a Coviddal, sorra mondták le a fellépéseit. A Blikknek azt mondta: nemrég voltak például Békéscsabán fellépni, ahol a közönség fűtötte be a nagy sportcsarnokot. “Szóval ami két éve a Covid volt, az most a rezsiválság, a háború, a gazdasági helyzet. De azért próbálunk újra fellépni, az őszi időszakról több koncert is átkerült a tavaszra, de azt látjuk, hogy ahogy jön a jobb idő, sűrűsödnek a felkérések” – fogalmazott.
Kovács Kati azt is elárulta, hogy még mindig nem sikerült rendesen kigyógyulnia a koronavírus szövődményeiből, szaglása és ízlelése még nincs. “Gyakorlatilag egy napig voltam fekvőbeteg, akkor mondjuk azt éreztem, hogy nem kapok levegőt, mentőt akartam hívni. Ám most már jól vagyok” – tette hozzá. Forrás

AKTUÁLIS:

Főoldal