Botrány! EZZEL a híreséggel jöhetett össze Marics Peti! Peti újra szerelmes – máris megvan az új társ. Nem fogod elhinni kivel jött össze! EZ nagyon durva és váratlanul ért mindenkit



Barna szépség csavarta el Marics Peti fejét. Klipforgatáson találkozhatott a gyönyörű táncosnővel Egyre több jel mutat arra, hogy nem voltak alaptalanok a pletykák, amelyek szerint Marics Peti nem szomorkodott sokáig a Tóth Andival való szakítása után. Az énekesnő március végén egy videóban jelentette be, hogy kitette a szűrét a ValMar duo tagjának, a szavaiból pedig érezhető volt, hogy a fiatalok nem békésen mondtak istenhozzádot egymásnak. Két napja arról írtunk, hogy hűtlenség vethetett véget a kapcsolatnak, majd úgy értesültünk, hogy Marics Peti életében valóban megjelenhetett egy csinos lány.
Úgy tudjuk, a barna szépség – aki egy, a sztárvilágban jól ismert hölgy rokona – és Marics Peti már régóta ismerik egymást, a lányok kedvence pedig könnyedén elcsavarhatta a fiatal bombázó fejét. Sőt, a sors furcsa fintora, hogy a hölgy szerepel Manuel és a Valmar: Palvin/Hajnalokig című, tavaly nyáron forgatott klipjében, abban a vidóban, amelyben egyébként Peti az akkori barátnőjével, Tóth Andival romantikázik a felvételeken. A két énekes kapcsolata akkor még az elején járt, és valószínűleg egyikük sem sejtette, hogy a több mint hatmilliós megtekintésű videón megörökíthették Andi esetleges utódját is. Marics Peti – ahogy korábban – most sem szívesen nyilatkozott a magánéletéről.
– Nem foglalt a szívem, és közölhetem, még úgy öt-tíz évig nem is lesz! – mondta kurtán az énekes. Ám lapunk több, egymástól független forrástól úgy értesült, hogy Marics és az ifjú hölgy között több van barátságnál. A hölgyet eddig nem értük el, ám beszéltünk az egyik hozzátartozójával, aki nem cáfolta az értesüléseinket, de bővebben nem kívánt nyilatkozni.
Ez a fiatal lány lehet Tóth Andi utódja /Fotó: Facebook. Érdeklődésünkre a zenész egyik ismerőse elmondta, úgy tudja, a lány körülbelül egy hónapja vetett véget egy sportolóhoz fűződő kapcsolatának, éppen akkortájt, amikor Andi és Peti kapcsolata is zátonyra futhatott.
– Peti és a hölgy a tavalyi klipforgatáson ismerték meg egymást – mondta az informátor. – Jó helyen tapogatózik az, aki azon képkockák között keresi a szerencsés lányt, de többet nem mondhatok, nem véletlenül titkolóznak a fiatalok. Zenészkörökből származó információk szerint a kapcsolatuk már nem is akkora titok – Korábban dolgoztam együtt a szóban forgó lánnyal, nyílt titok a szakmában, hogy egy ideje az egyik ismert zenész a párja, de egyelőre nem vállalják a kapcsolatukat – fogalmazott a híresség.

AKTUÁLIS:

Főoldal