Ő nyerte az idei Sztárban sztárt! Megfagyott a levegő – ILYEN még nem történt a műsor történetében!



A döntőben Valkusz Milán, Oláh Ibolya, Gubik Petra és Schoblocher Barbara csaptak össze, előadásaikkal pedig lenyűgözték a zsűri tagjait. Ezen a ponton már tényleg nagyon nehéz lehetett eldönteni, hogy a ki legjobb, hiszen mind zseniálisat alkottak. A negyedik helyen végül Valkusz Milán végzett, akivel madarat lehetett volna fogatni, a ValMar duó tagja ugyanis már az előző héten úgy érezte neki kellett volna távoznia, és nem Trap kapitánynak. A zenész éppen ezért nagyon örült, hogy a három lány mehetett a végső döntőbe, és közülük kerül majd ki a győztes.
A nézők szavazatai alapján aztán megszületett a döntés, a Sztárban Sztár 9. évadának harmadik helyezettje Oláh Ibolya lett. A második helyen Schoblocher Barbara végzett, így a győztesnek járó trófeát Gubik Petra viheti haza, ezzel ő lett az ország legsokoldalúbb előadója 2023-ban. Ezzel egyébként ő lett a műsor történetének első női győztese, de ez az évad minden szempontból kiemelkedő, hiszen olyan sem volt még, hogy az első három helyezett nő lett volna.

AKTUÁLIS:

Főoldal