MOST ÉRKEZETT! HALÁLOS BALESET! Ez a részeg polgármester tarolta le a szeretett tanárnő kocsiját Tornagörgőn – Azonnal meghalt a 3 gyermekes nő! Lesz felelős?



Kedden baleset történt a Tornagörgőnél: életét vesztette egy 56 éves nő. Mint kiderült, az elhunyt egy tanárnő volt – írja a Paraméter. A rendőrség tájékoztatása szerint eddig ismeretlen körülmények között ütközött egy Škoda Fabia és egy Mercedes, amelyet követően előbbi kigyulladt.
A balesetet rögzítette egy jármű fedélzeti kamerája, amely a balesetet okozó autós mögött haladt. A felvételen látni, ahogy a Mercedes sofőrjének nehezére esik sávjában tartani a kocsiját, majd a szemközti sávba áthajtva frontálisan ütközik az érkező Fabiával. A baleset során életét vesztette egy 56 éves nő, aki a Fabiában utazott. A közösségi hálón megjelent információk szerint egy tanárnőről van szó. A Škoda 66 éves sofőrjét, valamint a Mercedest vezető 49 éves férfit sérülésekkel szállították kórházba. A zregionu.sk szerint a balesetet Krasznahorkaváralja volt polgármestere, Peter B. okozta.
Ő 2018-ban azért került rivaldafénybe, mert a rendőrök ittas vezetésen érték. A szervezetében 0,73 ezreléket állapítottak meg. Egy hozzátartozó szerint a volt polgármester kedden rosszul érezte magát, és épp a kórházba tartott. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit, halálokozás és testi sértés ügyében indított vizsgálatot.

AKTUÁLIS:

Főoldal