Leesett a rajongók álla – Sosem találnád ki, ő Tápai Szabina új szerelme



Soha nem késő újrakezdeni és meg lehet találni újra a boldogságot, erre Tápai Szabina lehet a legjobb példa. A volt válogatott kézilabdázó néhány hónappal azután, hogy bejelentette, válik férjétről, a világbajnok kajakos Kucsera Gábortól, a Story információi szerint újra rátalálhatott a szerelem.
Kerestük Tápai Szabinát, ám jelezte, hogy a magánéletével kapcsolatban nem kíván nyilatkozni, ám lapunk úgy tudja, a háromgyermekes édesanya ezúttal a civil szférából választott párt magának, egy tehetős vállalkozó személyében. Ezt erősítette meg az egyik informátorunk is, aki elárulta, hogy Szabina szíve már a VIASAT3 Troll a konyhában című műsorának forgatásán is foglalt lehetett. – Időnként szinte sugárzott a boldogságtól, gyakran mosolygott, úgy tűnt, túl van már a szakítás okozta nehéz időszakon – fogalmazott a Blikknek egy neve elhallgatását kérő, a showbiznisz világában otthonosan mozgó személy. Tápai Szabina tíz évig élt házasságban Kucsera Gáborral, a kapcsolatukból három gyermek született, a kilencéves Bence, a négyéves Milla és a másfél éves Bella. Az egykori kézilabdázó február elején a Story magazinnak nyilatkozott arról, hogy elhidegülés és megcsalás is állt a szakításuk hátterében.
“Sokáig nagyon türelmes és elfogadó voltam, de egyszerűen rá kellett jönnöm, hogy nem működik köztünk ez az egész” – nyilatkozta akkor a hetilapnak. Bizony kevesen gondolták, hogy ennyi fájdalom és a három gyermekkel járó teendők mellett Szabina sebei hamar begyógyulnak, hiszen az üdítő kivételektől eltekintve ez kevésbé jellemző. Ám a magyar és a külföldi sztárvilágban is akadnak, akik sikerrel kezdték újra az életüket több gyermekkel. Stohl András kétszer is nekifutott: először 2003-ban vált el két gyermeke édesanyjától, Évától, majd 2017-ben két kisebbik gyermeke anyukáját, Ancsikát hagyta el. A boldogság végül jelenlegi felesége, Vica személyében talált rá, akivel tavaly nyáron öttagúra bővítették a Stohl-gyerekek csapatát. Kollányi Zsuzsi énekesnő is három gyermek mellett döntötte el, hogy nem ragad benne egy nem működő házasságban és inkább megpróbálja megtalálni újra a párját. A színész Mészáros Árpád Zsoltra négygyerekes édesapaként, házassági válsága közben talált rá a szerelem, idén februárban született meg az ötödik gyermeke, Ámor. Külföldön is akad példa a gyerekek melletti újrakezdésre: a hatgyerekes apuka, Brad Pitt sem maradt pártában, amióta 2016-ban szakítottak Angelina Jolie-val, ahogy Gwen Stefanira is háromgyerekes anyukaként, a válása után talált rá az igaz szerelem új férje, Blake Shelton személyében. A Blikknek nyilatkozó párkapcsolati szakértő szerint a sok biztató példa ellenére az anyukáknak sokkal nehezebb párra találniuk, az egykori sportoló tehát valóban szerencsés lehet. – Minél több gyerekkel marad egyedül egy édesanya, annál nehezebb új párra lelnie.
A férfiak nehezebben nyitnak feléjük, hiszen az adott nővel egy csomagot is kapnak. A közös találkozók, randik megszervezése is bonyolultabb, és bizony nem elég a hölgyet megnyernie magának, a gyerekekkel is muszáj jó kapcsolatot ápolnia. Ám nem lehetetlen, többször láthattunk már példát arra, hogy többgyermekes szülőként is lett valakinek új kapcsolata, ám az biztos, hogy sokkal több energia és megértés szükséges ilyenkor. Szerencsésebb, ha mindkét félnek vannak gyerekei, így könnyebben megértik az emiatt fellépő problémákat – fejtette ki Rist Lilla pszichológus. – írja a Blikk.

AKTUÁLIS:

Főoldal