Az énekesnél betelt a pohár, hogy a teljesítmény nélküli celeb most éppen az ő nevét vette a szájára... Úgy kiosztotta Alekoszt, hogy a görög híresség egy darabig biztosan nem meri a Srámek nevet emlegetni. Nagy Alekosz megint kiakadt. Nem meglepő dolog ez, hiszen a valóságshow-sztár véleményez szinte mindent, amit az interneten olvas. Az persze nem probléma, hogy gondol valamit a világról, a stílusa azonban hagy némi kivetnivalót... Alek kíméletlenül szól be ismert embereknek, most éppen Peter Srámeket találta meg magának, az énekes autóvásárlása kapcsán, az ő tulajdona lett ugyanis Zámbó Jimmy egykori luxusautója.
Alekosznak persze megvolt erről a véleménye, melyet a Ripost olvasóival osztott meg: szerinte a használt Mercinek minimum egy csepeli múzeumban lenne a helye, abba illetéktelen bele nem tehetné a tomporát, és egyébként is, kicsoda Srámek, hogy új rendszámot – SRAMEK-001 – tetetett rá? “Amellett nem tudok szó nélkül elmenni, hogy Srámek megvehette a Király autóját. Fölháborítónak tartom, hogy a rendszámát is lecserélte, SRAMEK-001-re, és most azzal érkezik meg a koncertjeire, mintha ő lenne a Király. Annak az autónak egy csepeli múzeumban lenne a helye! Ayrton Senna versenyautójába se ülünk be, Jimmy-jébe se lenne szabad. A családot sem értem, hogy adhatták el a legendás négykerekűt" – dohogott Alekosz, aki az őszinteségi rohamában biztosan nem gondolta, hogy Peter Srámek keményen visszaszól neki. A fiatal énekes szerda este a következőképp reagált: – Tudok róla, hogy a menedzseremmel kommunikált, amely üzenetben azt is leírta, hogy mennyire szereti a dalaimat hallgatni és kifejtette, hogy szerinte nem volt illő megvásárolnom Jimmy Mercedesét. A menedzserem nem válaszolt és nem is kíván minden jót Alekosznak– kezdte az énekes, aki elmondta, hogy sokadik tulajdonosa az autónak, így ha nem nála lenne, akkor sem egy csepeli múzeumban nézegetnék az emberek.
Az autó eladó volt, én pedig megvettem. Ez egy szimpla adás-vétel volt, ami előtt valóban nem kértem Nagy Alekosztól engedélyt. Őszinte leszek, nem tudtam, hogy kellett volna… Ha nem én veszem meg az autót, akkor megveszi más. Ez a kocsi nekem értékes, mert tudom kié volt. Az is tény, hogy én nem múlt héten kezdtem el Zámbó Jimmy dalokat hallgatni. – tette hozzá Peter, aki a rendszámra is kitért. – A SRAMEK-001 rendszám a sorozat egyik betétdalához készült forgatáson volt az autón, tehát nem ez a rendszáma, de egyébként ha ez lenne, sem lenne hozzá Alekosznak semmi köze. Azt értem, hogy minden áron szerepelni szeretne az újságokban és televíziókban, de ezt megteheti a produktummal is, amit letesz az asztalra. ja hogy az nincs? Rendben, legyen. Annyi háton felmászott már, ha az enyém kell most, hát legyen… – A továbbiakban azonban nem szeretnék Alekosszal és az ő bulvár kreálmányaival foglalkozni. Hallgassa tovább Jimmy dalait és az én dalaimat, de a nevemet felejtse el, mert nagyon nem vagyunk egy szinten. – szögezte le az énekes.
Forrás