Most kaptuk a tragikus hírt Molnár Gusztávról



Szomorú hírek ezek... Molnár Gusztávot legtöbben a Drága örökösök színészeként ismerik. Immár 4 hónapja egy komlói intézetben próbál kigyógyulni alkoholbetegségéből. Az intézet zárt, minimum 12 hónapot töltenek bent a betegek. Különböző programokat szerveznek nekik, megtanulják értelmesen eltölteni az időt, és természetesen életvezetési foglalkozásokon is részt vesznek. A letelt év végén minden egy éve alkoholmentesen élő társukat megünneplik, egyfajta születésnapot ülnek. Reméljük, hogy 8 hónap múlva Guszti is köztük lesz. Előtte viszont még pontot kell tenniük házasságuk végére. Nyilván a színész az intézetet még a válás indokával sem hagyhatja el, ezért Skype-n keresztül fognak elválni, remélhetőleg még a nyári, bírósági szünet előtt.
A feleség – Vivien – sokáig próbálkozott házasságuk megmentésével, de rá kellett jönnie, hogy a három éves házasság nem menthető sajnos. Eltöltöttek pedig egy közös hétvégét is, megbeszélték, mit hogy kellene tenni, hogy működjön tovább a kapcsolat – ám ahogy hazajöttek másnap már Guszti a pohárért nyúlt. Ekkor tudatosult a feleségben, hogy nincs tovább, a kapcsolatnak lényegében vége. “Ha minden jól megy, még a nyár előtt megtörténik a válóperes tárgyalás online, azaz Skype-on és elválaszthatnak minket. Persze az intézmény bármikor dönthet úgy, hogy Guszti nincs olyan állapotban, hogy a tárgyalást lefolytassuk, noha remélem, ez nem így lesz – újságolta a Blikknek Vivien, aki reméli, hamarosan hivatalosan is véget ér a színésszel való házassága. – Vegyes érzések dúlnak bennem, és igen, ebben sok szomorúság is van. Mert nem úgy fut neki az ember egy házasságnak, hogy válás lesz a vége. Ám az is igaz, a végsőkig kitartottam és olyan lelki sebek keletkeztek rajtam és a kisfiamon, amit egy életen át hordozunk. Mint mindenből, ebből is sokat tanultam, feltétel nélküli elfogadást, türelmet, támogatást.
Azt persze nem gondoltam, hogy mindezt ilyen áron tanulom majd meg, de ma már, ha szembejön velem egy láthatóan alkoholista ember, az az első, ami eszembe jut, hogy vajon mi vezethette őt idáig. És aztán eszembe jut a családja is, hogy milyen végtelen szomorúság lehet így látni a szerettüket.” A volt feleség azóta új kapcsolatot alakított ki, aki kisfiával is jól meg van, és neki is támasza. “Azt gondolom, ha egyszer Guszti le is akarna ülni velem, hogy átbeszéljük a múltat, nem lenne miről beszélgetnünk, ő a nagy részére nem emlékszik annak, ami történt. A fájdalomra sem, amit okozott nekem és a kisfiamnak. Én pedig már nem szívesen tépném fel a régi sebeket.” Ez viszont azt jelenti, hogyha valóban elválnak, akkor a rehabilitációs intézet után rokoni, baráti segítségre lesz szüksége a színésznek ahhoz, hogy valóban talpra álljon, hisz szűk család így nem lesz körülötte. Remélhetőleg lesznek körülötte ismerősök barátok, szomorú lenne, ha az egy év után a “semmibe lépne ki”az intézet falai közül. Szomorú – de a feleséget is messzemenőkig meg lehet érteni. Forrás

AKTUÁLIS:

Főoldal