Most kaptuk a szomorú hírt: Súlyos beteg Csonka András



Súlyos betegséget diagnosztizáltak Csonka Andrásnál: Nem érzi jól magát Csonka András, akinél nemrég kiújult a súlyos porckorongsérve, amivel egyszer már megbírkózott korábban. A színész bevallása szerint eddig nem figyelt oda eléggé az egészségére, most mindent megtesz, hogy minél hamarabb gyógyuljon, ugyanis nagy fájdalmai vannak. Nemrég megdöbbentő képpel jelentkezett hivatalos közösségi oldalán Csonka András, melyen fejjel lefelé, egy denevérpadon látható. A színész-énekes szeretné felhívni sorstársai figyelmét a kezelések és a megfelelő testmozgás fontosságára, hiszen ő is könnyelmű volt, amikor elmúltak a fájdalmai. A porckorongsérv elég „sokoldalú", nem csak az ember háta fáj tőle, nekem a lábam kezdett el sajogni, ebből sejtettem, hogy megint előjött a dolog.
Persze időközben, sajnos, miután panaszmentes lettem, nem csináltam a gyógytornát, csak gyógymasszázsra jártam. A saját káromon tanultam meg, hogy ez nagy hiba volt" - mondta a Blikknek Csonka András, aki most újra elkezdte a gyógytornát és jobban odafigyel arra, hogy rendszeresen mozogjon. Kezdtem érezni, hogy valami nincs rendben. Tudtam, ha nem vigyázok, ismét kijöhet a sérvem.Az utóbbi években kicsit elhanyagoltam a mozgást, de most elhatároztam, hogy komolyan veszem. Eddig csak akkor foglalkoztam vele, ha fájdalmaim voltak. Akkor gyógymasszőrhöz fordultam, úsztam, gyógytornára és akupunktúrára jártam, hogy elmúljon a fájdalom, most azonban elkezdtem rendszeresen edzeni" - vallotta be a színész, aki reméli, hogy hamarosan újra formába lendül és enyhülnek a fájdalmai. Forrás

AKTUÁLIS:

Főoldal