Tragikus hír jött hétfő délutánra! Összetörtek a rajongók – Most érkezett a szomorú hír Lajcsiról



Kiengedték a kórházból Galambos Lajost, a gond a vártnál is nagyobb! Újabb egészségügyi problémára világítottak rá a vizsgálatok. Otthonában lett rosszul Galambos Lajos, és bár ő maga nem kért segítséget, egy rokona kihívta a mentőket. Ez egy újabb jele annak, amiről már korábban tudni lehetett, vagyis, hogy a Dáridó atyjának komoly egészségügyi problémával kell szembenéznie, ezért kapott halasztást börtönbüntetése megkezdésére is. „Nem menekülök senki elől” – tiszta vizet öntött a pohárba Lajcsi, reagálva a róla megjelent álhírekről. Bár szimulánsnak is nevezték a trombitaművészt, kifejtette, hogy csak esetenként áll fenn nála az életveszély, de ezen túlmenően nem volt hajlandó részletezni a betegségét.
Miután kienegedték a kórházból elmondta azt is, hogy az utolsó vizsgálatok újabb olyan problémákat tártak fel, amiről korábban nem tudott, így most szeretne kicsit visszavonulni a szerepléstől.

AKTUÁLIS:

Főoldal