Gyászol a világ! Megrendítő hírt közölt ma a Ferrari, meghalt a Forma-1 legendája!!!



Gyászhírt közölt a Ferrari, meghalt a Forma-1 legendája! 73 éves korában elhunyt Patrick Tambay, a Ferrari, a McLaren és a Renault korábbi legendás Forma-1-es pilótája – közölte vasárnap a családja. A francia versenyző Parkinson-kórban szenvedett, Forma-1-es pályafutása során kétszer győzött, míg 11-szer állhatott fel a dobogóra. Néhány kevésbé sikeres időszakot követően, 1981-ben a Theodore színeiben tért vissza az F1-be, majd 1982-ben bemutatkozott a Ferrarinál is, ahol a Belga Nagydíjon elhunyt barátja, Gilles Villeneuve helyét kapta meg. A Hockenheimi Nagydíjon szerezte meg első győzelmét, miközben Villeneuve híres 27-es rajtszámát viselte az autóján. A következő évben ismét megörvendeztette a tifosit, amikor a San Marinó-i Nagydíjon, Imolában is győzelmet aratott. A Ferrari csapata a “80-as évek egyik legnagyobb sztárjaként” gondol vissza Patrick Tambay-re.

Címlapfotó: Illusztráció (Shutterstock) Forrás

AKTUÁLIS:

Főoldal