Ebben a pillanatban jött a drámai hír! Tóth Gabi kislánya kórházba került! Nagy baj történt:



Megrázó sorokat posztolt az énekesnő. Legfrissebb bejegyzésében arról írt, hogy életének legnehezebb napjain van túl, mivel kislányát 5 napig kórházban kellett ápolni. És szerinte anyai ösztöneinek köszönheti, hogy mára már javul az állapota. Instagram-oldalán közölt kórházban készült fotókat, ahogy ott ál kislánya ágya mellett. “Kérlek titeket, hogy mindig hallgassatok az anyai ösztöneitekre! MINDIG!
Én is hallgattam, és milyen jól tettem.” Arról ír, hogy Hannaróza egyszerű megfázással küzdött, már gyógyulóban volt, de neki valahogy nem tetszett ahogy vette a levegőt. Az ismerőseik nyugtatták, hogy biztos nincs semmi gond, de aztán megnézte a szaturációját, és akkor rájött, hogy azonnal orvoshoz kell fordulni. “De nem nyugodtam meg, mert ismerem a lányomat, szó szerint ismerem minden lélegzetvételét, és a zsigereimben éreztem, hogy ez már nem csak egy kis nátha.” Gesztes Évához, a Gyermekmentő Alapítvány igazgatójához fordult segítségért, aki megerősítette: Hannarózát rögtön kórházba kell szállítani. A blogbejegyzés szerint 5 napig voltak kórházba a kislánnyal. “Ezek a napok a teljes kétségbeesésben teltek. Volt, hogy Hanni kihányta az antibiotikumot, máskor meg annyi ereje sem volt, hogy felüljön az ágyban.”
„Hanni előtt sokáig sikerült visszatartani a sírást, hiszen őt nem ijeszthetem meg, de egyszer előfordult, hogy amikor ültem a kis erőtlenül fekvő teste mellett, mindenhonnan valami zsinór lógott ki a paplan alól, azt hittem, hogy nem látja és pár néma könnycseppet engedtem magamnak… és képzeljétek, rosszul hittem. Még így is felemelte a kis kezét és megsimogatta az arcomat… Az én kicsi babám most is figyel, és ahogy írom ezeket a sorokat, elérzékenyültem. Persze rögtön kiszúrta. Tudjátok, mit mondott?” „Anya, ne sírj, már minden rendben lesz” – olvashatók a megható sorok a csalad.hu oldalán. A vasárnap délután közzétett Instagram bejegyzése szerint már hazaengedték a kórházból a kislányt, már jobban van. Forrás

AKTUÁLIS:

Főoldal