Most jött a durva hír! Hoppon maradtak a nyugdíjasok!!



Keményen Hoppon maradtak az alábbi nyugdíjasok: Többek között okosórát, hangkártyát, mikrofont, szerszámgépet, akkumulátort, asztali számítógépet hirdetett. Miután megkapta a vevőtől a pénzt, eltűnt, a rendelt termék pedig sosem érkezett meg. Sokan áldozatul esnek az internetes csalásoknak, és sajnos többen vannak köztük, akik nem tesznek feljelentést, mert nem bíznak abban, hogy a rendőrség bármit is tud tenni. Nos, az alábbi történetet mindenképp olvassák el azok, akiket már vertek át, hátha megerősítést kapnak, hogy igenis érdemes feljelentést tenni.
Egy kiskunfélegyházi lakos idén júliusban jelentett be a rendőrségen egy csalást. A nyomozóknak elmondta, hogy az egyik közösségi oldal kereskedelmi platformján egy okosórát vásárolt, amelynek az árát – postaköltséggel együtt – elutalta a hirdető által megadott bankszámlára, ám a termék soha nem érkezett meg. Amikor a feltételezett eladóval próbálta felvenni a kapcsolatot, nem járt sikerrel, mivel az elérhetősége a férfinek megszűnt. Ez után szánta rá magát arra, hogy feljelentést tegyen – közölte a police.hu. A nyomozók azonnal megkezdték az eset elemzését, és hasonlóságokat kerestek a különböző adatbázisokban. A kutatás sikerrel járt; kiderült, hogy a csaló országszerte szedte áldozatait. Az okosórán kívül többek között nem létező hangkártyát, mikrofont, szerszámgépet, akkumulátort, asztali számítógépet kínált eladásra 18 ezer és 145 ezer forint közötti összegekért.
A portékát hiába is váró sértettek között volt tatai, siófoki, egri, mezőberényi, szentendrei, vasvári és somogybabodi. A kiskunfélegyházi bűnügyi nyomozók összehangolt akcióban hétfőn kora reggel csaptak le a bűncselekmény feltételezett elkövetőjére, egy 22 éves bélapátfalvi lakosra. A férfit elfogták és gyanúsítottként hallgatták ki. A fiatal nem tagadta a bűnösségét, és elmondta a rendőröknek, hogy legális munkájából származó jövedelmét kevesellte, ezért választotta a pénzszerzésnek ezt a módját. Az is kiderült, hogy az áldozataitól kicsalt pénzt felélte. A jelenleg 23 rendbeli csalással gyanúsított férfit a rendőrök őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására. A további sértettek felkutatása folyamatban van. Forrás

AKTUÁLIS:

Főoldal