Egy haldokló végstádiumú beteg gyógyult meg Zámbó Krisztián hangjától - sorban állnak fel a tolókocsiból akik őt hallgatják - Mutatjuk a megdöbbentő részleteket:



Zámbó Jimmy az ország valaha volt legnépszerűbb énekese lett, a közönsége Királynak kiáltotta ki. Ámbár a szakma mellőzte, de Jimmy bármerre lépett fel, mindig teltház előtt énekelt, két alkalommal pedig megtöltötte a Budpest Sportcsarnokot, a koncertre vidékről különbuszok és különvonatok indultak. Halála után tömeghisztéria alakult ki: voltak, akik öngyilkosok lettek a Király halála után, a temetésén pedig százezer ember volt jelen. Az RTL is élőben adta a temetést, amelyet többmillió ember nézett 2001-ben. Jimmy különleges és egyedi hangja köztudottan gyógyító hatású volt, tolókocsiból álltak fel emberek és más egyéb komoly megbetegedésből is gyógyultak fel rajongók Jimmy csodálatos hangjától.
Zámbó Árpy a Blikknek elmondta, ő maga is tudott erről: –Nem lepődöm meg a dolgon, mert Jimmy halála után sok súlyos beteg embert gyógyított meg a zenéje, és voltak olyanok is, akiknek kilátástalan helyzetből indult el jó irányba az életük a zenéje által – mondta Árpy. Úgy tűnik, hogy Krisztián örökölte apja képességeit, legalábbis erről tanúskodik az énekes bejegyzése, amelyet a Facebookra töltött fel. Forrás

AKTUÁLIS:

Főoldal