Borzalmas tragédia történt pár órával ezelőtt! Egy egész családot küldött a halálba EZ a híresség az 50 milliós új luxuskocsijával...! Te is tudod ki Ő!! A rendőrök is elsápadtak, mikor kiderült kiről van szó! - Mutatjuk a részleteket:



Legalább hárman meghaltak és hárman súlyosan megsérültek csütörtök délután a Bákó megyei Rekecsin (Răcăciuni) és Klézse (Cleja) között történt híres celeb által okozott autóbalesetben – írta a Maszol. Az ütközésben elhunyt egy fiatal családanya, a kislánya és annak élettársa. A balesetben négy személygépkocsi volt érintett a katasztrófavédelmi felügyelőség szerint.
Egy negyedik személy is megsérült, de nem olyan súlyosan – tették hozzá. A hírportál azt írta, hogy a tömegbalesetet egy 58 éves sofőr okozta, aki nem kevesebb, mint 250km/órás sebességgel száguldott, ráadásul szabálytalan előzésbe is kezdett. "Úgy véltem, ez az előzés még belefér"- nyilatkozta az idős férfi a lapnak. A baleset az E85-ös jelzésű nemzetközi úton történt, amelyet a nagy forgalom és a balesetek gyakorisága miatt „halálszakasznak” neveznek a környékbéliek.
Ráadásul épp aznap következett be a tragédia, amikor a parlament elfogadta a nemzetközi és gyorsforgalmi utakra vonatkozó felső sebességhatár megemelését. A férfi egyébként nem más, mint egy évekóta visszavonult, hazánkban is híres román színész - énekes, aki egyenlőre a neve elhallgattatását kérte. Forrás: Maszol.ro

AKTUÁLIS:

Főoldal