1,5 millió forint gyerektartást, és asszonytartást kér Nagy Melanie.. a rapper őrjöng.. - Mutatjuk a megdöbbentő részleteket:



G.w.M, azaz Varga Márk és volt párja, Nagy Melanie nem tudnak megegyezni a gyerektartás összegéről. A bíróságon érhet véget G.w.M és exe, Nagy Melanie vitája. Bár korábban felröppentek olyan hírek, hogy a rapper nagyjából százezer forint gyerektartást vállalna, és nem fizetné tovább a lakáshitelt sem, a Blikket most megkereste egy ismerőse, aki szerint Márk ennél többet fizetne, mégsem sikerült megállapodniuk. Én úgy hallottam, amikor szakítottak, megállapodtak, hogy Márk fizeti a lakáshitel törlesztőrészletét, a lányuk óvodai költségeit, illetve ezen felül is adna pénzt a két kisgyerek után.
Végül Melanie volt az, akinek ez nem felelt meg – magyarázta a lapnak G.w.M barátja. Hozzátette, Márk azt mondta, hogy a volt párja közel másfél millió forintot kér havonta tőle gyerek- és élettársi tartásdíj jogcímen. Bár a Blikk úgy tudja, nem ekkora összegről egyeztettek, a Melanie által kért támogatás nagyjából a fele annak, mint amiről G.w.M. beszél. – Még mindig ahhoz tartom magam, hogy nem kommentálom az ilyen állításokat, ha igazak, ha nem. A magánéletem nem tartozik másokra – mondta a lapnak Melanie. Forrás

AKTUÁLIS:

Főoldal