Felidézte: a háború kezdetén az volt az elképzelés, hogy a szankciók révén sikerül lezárni a konfliktust vagy közelebb jutni a háború végéhez, ám ezek az intézkedések “egyetlen milliméterrel sem vittek bennünket közelebb” a lezáráshoz. Orbán Viktor kiemelte: nehéz tél előtt állunk, Ukrajna egyre nehezebb helyzetben van, Oroszország ugyan szenved el nehézségeket, de az energiahordozókból származó bevételei a csúcson vannak, így a szankciók politikája nem érte el a célját. Megjegyezte: Magyarországra a nyersolaj behozatalára december 5-én életbe lépő tiltás nem vonatkozik, hozzá tudunk jutni az ország működéséhez szükséges olajhoz, de a szankciók árfelhajtó hatása alól mi sem tudjuk kivonni magunkat. Közölte: a szankciókról szóló tárgyalásokban Magyarország eddig mindig elérte a saját nemzeti céljait, így jó reményekkel veszünk részt a kilencedik csomag vitájában. Ám “a nyomás folyamatos”, újabb csomagok várhatóak, ezért folyamatosan kell küzdeni érdekeink védelmében – mondta, jelezve, ezért is kérte ki a magyar emberek véleményét nemzeti konzultáción a kormányzat e témában. Arról, hogy már több mint egymillióan küldték vissza a kérdőívet, azt mondta: az ország megértette, hogy a 2023-as gazdasági év sikere és a gazdasági nehézségek mértéke az energiaárakon, illetve a szankciókon múlik.
Kijelentette: Magyarország nem támogatja, hogy az Európai Unió (EU) közös hitelfelvétellel finanszírozza az ukrán állam működésének fenntartását; a magyar kormány álláspontja szerint a tagállamoknak kétoldalú megállapodások révén kellene támogatniuk ezt a célt. Nem szeretnénk, ha az Európai Unió az együttműködő tagállamok közössége helyett egy közösen eladósodott államok közösségévé vagy együttesévé válna – fogalmazott a kormányfő. Közölte, Magyarország általánosságban sem támogat olyan politikákat, amelyek alapját közös hitelfelvétellel teremtené meg az EU. Azzal érvelt: egy ilyen “adósságközösség” következményeit “nemcsak a gyerekeink, de még az unokáink is nyögni fogják”, ráadásul nekünk kell majd fizetnünk a menet közben fizetésképtelenné váló államok hiteleit is. Ukrajna abba a helyzetbe került, hogy a háború miatt nem tudja saját magát működtetni. A támogatás szükségességét “elfogadjuk, nem vagyunk tőle boldogok; ha nem lenne háború, ez a kiadás sem lenne” – mondta. A miniszterelnök azt is mondta: a globális minimumadó “munkahelygyilkos adóemelés”, munkahelyek tízezrei szűnnének meg Magyarországon, ha bevezetnék. Ezt nem engedhetjük meg magunknak – emelte ki, hozzátéve, hogy az adókérdés egyébként sem globális, hanem nemzeti hatáskörbe tartozó ügy. Minden országnak magának kell eldöntenie, hogy milyen adórendszert működtet, a választók éppen azért szeretik a demokráciát, mert ők mondják meg, hogy milyen adópolitikát ígérő kormányok kerülhetnek hatalomra – mondta.
Ha lemondanánk erről, akkor lemondanánk a magyar emberek azon jogáról is, hogy a magyar gazdaságpolitika egy lényeges elemét, az adópolitikát meghatározzák, ezért a globális minimumadót sem a munkahelyek szempontjából, sem a demokrácia szempontjából nem látjuk jó ötletnek, nem is járulunk hozzá, hogy Magyarországon bevezessék – közölte a kormányfő. Kiemelte: ha a következő évben a vállalkozók is jól teszik a dolgukat, a munkavállalók is jól dolgoznak és a kormány is jól dolgozik, akkor el tudják érni, hogy a magyar gazdaság ne essen recesszióba, hanem továbbra is legyen gazdasági növekedés. Hozzátette: másfél százalékos gazdasági növekedéssel számolnak, és ha ezt sikerül elérni, akkor meg tudják védeni a családok rezsitámogatását. Forrás
Home
/
Aktuális
/
Élet
/
emberek
/
Érdekesség
/
Gondoltad volna
/
Hírek
/
itthon
/
MOST érkezett! Orbán Viktor drámai üzenetet küldött a magyaroknak: “EZT még az unokáink is nyögni fogják”. KIVÉTEL NÉLKÜL MINDEN MAGYART ÉRINT!!
MOST érkezett! Orbán Viktor drámai üzenetet küldött a magyaroknak: “EZT még az unokáink is nyögni fogják”. KIVÉTEL NÉLKÜL MINDEN MAGYART ÉRINT!!
Népszerű bejegyzések:
-
Nem sikerült megmenteni a 17 éves fiú életét, aki ma a metró elé esett - Nyugodjék békében...! Metró elé esett egy ember. Egy ember...
-
Lengyelország átfogó új védelmi stratégiát vezet be, amely nemcsak háborús helyzetekre, hanem természeti katasztrófákra is reagál. –...
-
A Farm VIP idei évada eddig is tele volt meglepetésekkel, és a folytatás még további izgalmakat ígér a nézők számára. A sárga csapat ...
-
Váratlant húzott Magyar Péter, erre mit lép Orbán Viktor? A Tisza Párt elnöke elindul egyéniben a 2026-as választáson. Orbán Viktor ...
-
Váratlant húzott Magyar Péter, erre mit lép Orbán Viktor? A Tisza Párt elnöke elindul egyéniben a 2026-as választáson. Orbán Viktor ...
Témák
Aktuális
(9163)
Aktuálisi
(4)
Egészség
(7671)
Élet
(8225)
Eltűnt
(116)
emberek
(10774)
Érdekesség
(7583)
Gondoltad volna
(8150)
Hírek
(10816)
Hírességek
(4091)
Horoszkóp
(151)
itthon
(9329)
Képek
(16)
Nők
(33)
Nyugdíjasok
(18)
Pénzügy
(30)
Recept
(28)
Segítség
(83)
szájmaszk
(5)
t
(1)
Történet
(61)
tu
(5)
Tudtad-
(2)
Tudtad-e
(6920)
Utazás
(12)
Utcaemberek
(76)
Videó
(13)
Világunk
(526)