Komoly földrengés rázta meg Romániát! ITT vannak a drámai részletek: - (Videó)



Földrengés rázta meg szerda reggel Románia délkeleti részét: a földmozgás a romániai Országos Földtani Intézet (INFP) szerint 5,3-as erősségű volt. A rengés Bukaresttől 126 kilométerre északra, Brassótól 76 kilométerre keletre, a Kárpátok kanyarulatának külső részén, a moldvai Buzau és Vrancea megye határtérségében, 147 kilométeres mélységben történt helyi idő szerint 6 óra 50 perckor történt – közölte a honlapján az INFP. Az amerikai földtani intézet (USGS) gyorsjelentése szerint a romániai földmozgás 5,1-es erősségű volt, és 148 kilométeres mélységben történt a Vrancea megyei Plostina település közelében. A földmozgás Bukarestben és az ország délkeleti részén mindenütt érezhető volt, ám az országos katasztrófavédelmi felügyelőség szerint a 112-es segélyhívón nem érkezett áldozatokról vagy anyagi károkról szóló bejelentés.
Az INFP igazgatója, Constantin Ionescu a Digi24 hírtelevíziónak nyilatkozva elmondta: ez volt az utóbbi két év legerősebb földmozgása Romániában, és az normálisnak számít Vrancea szeizmikus térségben. A román hatóságok szerint szeizmológiai szempontból Bukarest számít Európa legveszélyeztetettebb fővárosának. A történelmi feljegyzésekre alapozva, a szeizmológusok azt valószínűsítik, hogy Bukarest térségét évszázadonként legalább kétszer rázza meg nagyobb erejű földmozgás. A legutóbbi, 1977-es, 7,2-es erősségű földrengésben mintegy 1400-an haltak meg, több mint 11 ezer ember pedig megsérült. Címlapkép illusztráció! A földrengésről készült felvétel alább látható:
   

AKTUÁLIS:

Főoldal